Ursula von der Leyen kénytelen volt lépni a fokozódó politikai feszültség közepette, amivel elszenvedte az első vereségét a Bizottság nagyszabású zöld terve, a European Green Deal. A növényvédőszerek csökkentéséről szóló javaslat visszavonásának bejelentése szimbolikus meghátrálásként értelmezhető, hiszen eddig sem volt nyitottság az elfogadására. Az igazán nagy kérdés, hogy az Európai Bizottság visszavonulóját hogyan értékelik majd a gazdák.
Szerző(k): Tieger EndreSzerdán este a brüsszeli delegációk éjszakába nyúlóan azon dolgoztak, hogy áttörést érhessenek el a magyar miniszterelnöknél. A csütörtöki döntés orbáni szempontból is győzelemként értelmezhető.
Szerző(k): Horváth TiborElárasztották az európai piacot a kínai napelemek, a dömpingellenes vizsgálat pedig még várat magára.
Szerző(k): Zádori BenceFrancia, belga, luxemburgi, olasz, spanyol, lengyel, görög és német traktoros gazdák felbőszült tömegei fogadták a csütörtöki EU-csúcsra érkező vezetőket Brüsszelben. Forró a hangulat: az unió agrárpolitikája ellen lázadók kordont bontottak, tüzet gyújtottak, trágyát szórtak, és kövekkel, tojásokkal dobálták az Európai Parlament épületét.
Szerző(k): Thurzó KatalinAz EP-képviselők azért perelnének, mert véleményük szerint az Európai Bizottság úgy ítélt oda decemberben 10,2 milliárd euró felzárkóztatási támogatást Magyarországnak, hogy a nemzeti hatóságok nem hajtották végre maradéktalanul az elvárt igazságügyi reformot.
Szerző(k): Vermes ÁdámA nyugati balliberális politikusok álszentségre cserélték a demokráciát, a párbeszédet pedig boszorkányüldözésre. Mindenki ellen támadást intéznek, aki mást gondol az Európai Unióról, mint ők – nyilatkozta az EU-Monitornak Varga Judit, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetője. Szerinte az Európai Unió feladata a tagállamok gyengeségeinek orvoslása, erősségeinek kidomborítása, a kompromisszumok és az egyensúly kiépítése.
Szerző(k): EconomxA fogyasztóvédelem világában megkerülhetetlen a kormány törvényjavaslata, amely egyrészt az uniós szabályok értelmében kapuőrnek minősülő vállalkozásokat (például a Facebook, Google) érinti, másrészt pedig az online szállásközvetítő vállalkozásokat – tudta meg az Economx a DLA Piper szakértőjétől.
Szerző(k): Drávucz PéterProgramadó beszédet mondott a Parlamenti Szalonban a héten Varga Judit volt igazságügy-miniszter, aki a Fidesz-KDNP listavezetője lesz június 9-én az európai parlamenti választásokon. Beszédében többek között felidézte, hogyan lett háromgyermekes, babakocsit tologató édesanyából brüsszeli amazon.
Szerző(k): Economx