Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,20 százalékos mínuszban indította a napot, miközben a frankfurti DAX30 index 0,17 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,04 százalékkal erősödött.
Szerző(k): Szász PéterElkezdtek kereskedni ügyfeleik számár az amerikai és európai bankok az orosz kötvényekkel. Azonban a szankciók által sújtott piacon állítólag ez kizárólag a pozíciók leépítését szolgálja.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMég nincs vége a nyárnak de az erdőtüzek okozta pusztítás már most rekordokat döntött Európában - írja az Euronews.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány következményei és az energiaválság mellé újabb komoly problémakánt felsorakozott az európai folyók vízhiánya is, ami a szállításban, az atomerőművek hűtésében és a mezőgazdasági termelés közvetítésével az élelmiszeriparban is súlyos károkat okoz.
Szerző(k): Komócsin SándorHidegkezelésen kell átesnie a forgalomba kerülő citrusféléknek az Európai Unió új szabályozása szerint. A dél-afrikaiak szerint a spanyol déligyümölcstermesztő lobbi miatt időzitette az EU éppen a déli citrustermő időszak elé a változtatást.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonHétfőn éjjel erős széllökés mellett záporok, zivatarok is lehetnek, kedden napközben 25-31 fok közötti hőmérséklet várható.
Szerző(k): Koncsek RitaA Cambridge Econometrics friss kutatása szerint Európa sokmilliárd euróval csökkenthetné a gázimportra fordított kiadásait, ha fokozná az energetikai felújításokat, és a hőellátás villamosítására fókuszálna. A megújuló energia akkor lesz olcsóbb, mint a fosszilis, ha széles körben elterjed, ehhez viszont állami támogatás kell.
Szerző(k): Nagy MartinAz Erasmus+ programra pályázó hallgatók havi ösztöndíja akár 900 euró is lehet, és még utazási támogatást is kaphatnak. A cél az lenne, hogy évente legalább tízezer diák tanuljon külföldi egyetemeken is.
Szerző(k): Koncsek Rita