Az unió új Közös Agrárpolitikája aligha állítja meg a 27 tagú közösség leszakadását és marginalizálódását a világ élelmiszer termelésétől és kereskedelmétől - mondta Raskó György agrárközgazdász a Világgazdaság konferenciáján. Emlékeztetett arra, hogy 1990-ben még a globális élelmiszer kereskedelem 29 százalékát adta az Európai Unió, addig 2010-re már csak 11 százalékát, miközben a globális kereskedelemből az első 20 legnagyobb forgalmú agrár-exporttermék értéke 58 milliárdról 159,7 milliárd dollárra nőtt.
Szerző(k): Kiss MelindaA vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak szerdán: az FTSE-100 0,1 százalékkal gyengült, a CAC-40 0,4 százalékkal került lejjebb, míg a DAX 0,6 százalékkal erősödött.
Szerző(k): NAPIA csütörtöki egyöntetű emelkedést követően többnyire lefelé tartottak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken.
Szerző(k): NAPIEgy új vírussal 23 ország, 59, főképp kormányzati célpontját támadták meg – számol be az Index.
Szerző(k): NAPITovábbra is bizonytalan a helyzet az olasz választások után, ennek ellenére a vezető európai részvényindexek próbálják ledolgozni keddi nagy esésüket. A javuló hangulatban szerepe van annak is, hogy Ben Bernanke tegnap igyekezett megvédeni a Fed kötvényvásárlási programját, és lehűteni a kedélyeket a lazítás felhagyásával kapcsolatban.
Szerző(k): Beke KárolyAz sem tudta zöldbe fordítani az indexeket, hogy New Yorkban a Dow és az S&P-500 némi emelkedést mutatott fel.
Szerző(k): NAPIA növekedést visszafogó legfontosabb tényező a világgazdaságban változatlanul a bizonytalanság.
Szerző(k): NAPIAz elmúlt napokban mind a részvénypiacokon, mind a devizapiacon nagy, mind a két irányú kilengések voltak megfigyelhetőek. Mi várható jövő héten?
Szerző(k): Solar Capital