Bár tavaly csökkent a szegények - súlyos anyagi deprivációban élők - aránya Magyarországon, sok tekintetben továbbra is az EU sereghajtói között állunk az Eurostat adatai szerint. A nyugdíjasok viszonylag jó helyzetben vannak.
Szerző(k): Ádám ViktorBár furcsa módon a válság is besegített az uniós k+f célok megközelítésében, egyelőre mégis kérdéses, hogy elérhető-e az EU által kitűzött 2020-as cél. Magyarország az EU-s középmezőnyben van.
Szerző(k): EconomxEuróban számolva csökkent tavaly az egy munkaórára jutó munkaerőköltség Magyarországon, így a hazai érték az EU ötödik legkisebbje.
Szerző(k): MTI-EcoÉves alapon csökkent, havi alapon viszont nőtt februárban az álláskeresők száma Magyarországon. Az új munkahelyek közel fele még mindig kap állami támogatást, szabad állásból pedig közel 50 ezer maradt a hó végére. Az Eurostat adatai szerint EU-s összehasonlításban nagyjából a középmezőnyben vagyunk az üres álláshelyeket tekintve.
Szerző(k): EconomxTovább csökkent a munkanélküliségi ráta az eurózónában és az Európai Unió egészében. Az eurózónában a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta 11,2, az EU28-ban 9,8 százalékon állt 2015 januárban, vagyis mind havi, mind éves viszonylatban mérséklődött a mutató - közölte az Eurostat. Magyarországon az összesített munkanélküliségi rátája havi szinten stagnálást, éves szinten csökkenést mutat az Eurostat rendelkezésére álló adatok alapján. Éves összehasonlításban a legnagyobb javulást elért tagállamok között már több ország megelőzte hazánkat, így már a dobogóról is lecsúsztunk.
Szerző(k): EconomxFebruárban éves szinten 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az eurózónában a januári 0,6 százalékos éves visszaesés után az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői előzetes jelentése szerint.
Szerző(k): MTIFelgyorsult a fogyasztói árak csökkenésének üteme januárban az Európai Unióban, az árszint éves összevetésben 0,5 százalékkal esett a decemberi 0,1 százalék után - közölte kedden az Eurostat, az EU statisztikai hivatala.
Szerző(k): MTIAz eurózónában a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta 11,4, az EU28-ban 9,9 százalékon állt 2014 decemberben, vagyis mind havi, mind éves viszonylatban mérséklődött a mutató - közölte az Eurostat. Éves összehasonlításban Magyarország még mindig az élbolyban van, de már csak a negyedik legjobb eredményt tudja felmutatni.
Szerző(k): Economx