Az euróövezeti éves infláció márciusban új rekordra, 7,4 százalékra gyorsult a februári 5,9 százalékról, de minimálisan elmaradt az április elején előzetes adatként közölt 7,5 százaléktól.
Szerző(k): Tér DiánaMindössze egy százalékkal csökkent az elmúlt két évben az uniós tagállamok energiabehozataltól való függősége, és továbbra is nagyon kiszolgáltatottak az exportőröknek. Több EU-s ország csak importált energiahordozókat használt tavaly, azonban sok tagállamban nem a földgáz az elsődleges importáru.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaA magyar lakásárak és bérleti díjak emelkedésének mértéke az EU-s tagállamok közül az egyik legmagasabb. A Duna House (DH) szakértői szerint ugyanakkor európai szinten a magyar piac így is a középmezőny végén helyezkedik el az „árversenyben”. Az emelkedésnek azonban még messze nincs vége - írja friss elemzésében az ingatlanközvetítő.
Szerző(k): Szepesi AnitaA koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben összesen több mint egymillió uniós állampolgárral több halt meg, mint a korábbi időszakokban - derül ki az Eurostat felméréséből. Az adatokból az is látható, hogy az eddigi négy hullámban mindig ugyanazokban a hónapokban érte el a csúcsot a többlethalálozás az EU-s országokban.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaA koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések, a kijárási korlátozások, a karanténkötelezettség, a home office elterjedése és a légiforgalom jelentős visszaesése nyomán nagymértékben csökkent a kőolajtermékek fogyasztása az Európai Unióban az elmúlt három évben- derül ki az Eurostat felméréséből.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaAz Eurostat friss felmérése szerint jelentősen nőtt a gyógyszerek és gyógyszeripari termékek uniós exportja 2002 és 2021 között. Az Európai Unió legjelentősebb kereskedelmi partnerei az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Svájc voltak a vizsgált időszakban.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaMintegy 23,7 millió olyan ember él az Európai Unióban, aki Európai Unión kívüli ország állampolgárságával rendelkezik, s ez ami az EU teljes lakosságának 5,3 százalékát teszi ki - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat).
Szerző(k): Szász PéterA vártnál nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés januárban az euróövezetben éves szinten - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel