eurostat

12.
12.
15:27
Nem érzik túl jól magukat a magyarok

Nem érzik túl jól magukat a magyarok

Az Eurostat friss elemzése szerint 2021-ben a magyarok 64,8 százaléka érezte magát egészségesnek, az íreknél tízből nyolcan mondták ugyanezt. A legrosszabb közérzetről a litvánok, a lettek és a portugálok számoltak be.

Szerző(k): Koncsek Rita
12.
07.
14:20
A 2020-as visszaesést követően tavaly 35 százalékkal nő a légiutasok száma Európában

A 2020-as visszaesést követően tavaly 35 százalékkal nő a légiutasok száma Európában

Az Európai Unió országai közötti, határokon átnyúló európai légi személyszállítás az unión belüli közlekedés 38 százalékát, a nemzeti, országon belüli közlekedésnek pedig a 23 százalékát tette ki 2021-ben. Tavaly 2020-hoz képest az unióból induló, de az EU-n kívülre irányuló közlekedés részaránya 5,5 százalékkal, míg az EU-n belüli közlekedés 4,5 százalékkal nőtt.

Szerző(k): Horváth Tibor
11.
11.
16:57
Kevesebb élelmiszert pazarolnak a magyarok, mint korábban

Kevesebb élelmiszert pazarolnak a magyarok, mint korábban

Az évi 66 kilogramm fejenként így is rengeteg, csak minimálisan marad el a korábban mért évi 68 kilogrammtól. Az uniós átlag azonban ennél is magasabb.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
11.
04.
08:54
Varga Mihály úgy számolt, hogy megint a legjobbak vagyunk valamiben

Varga Mihály úgy számolt, hogy megint a legjobbak vagyunk valamiben

Magyarország első az uniós adócsökkentési rangsorban a pénzügyminiszter szerint - írta meg az MTI. A kép azonban, ahogyan azt gazdasági lap megírta, nem ennyire szép.

Szerző(k): Szabó M. István
10.
19.
13:45
Alacsonyabb az uniós inflációs ráta a vártnál, Magyarországon az egyik legfájóbb a drágulás

Alacsonyabb az uniós inflációs ráta a vártnál, Magyarországon az egyik legfájóbb a drágulás

Az eurózóna első kétszámjegyű inflációval kapcsolatos adatai egy töredékkel csökkentek a szeptemberi tényadatok által pontosított mintájában az első becslésekhez képest. A statisztika kedvezőbb, mint a várakozások voltak, de a gazdasági problémák így is kilátszódnak belőle. Magyarországon a 4. legmagasabb az infláció.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
19.
10:25
Eurostat: rohamtempóban csökken a munkanélküli fiatalok száma Magyarországon

Eurostat: rohamtempóban csökken a munkanélküli fiatalok száma Magyarországon

Több magyarországi régió is a legjobbak között szerepel a teljes foglalkoztatottságot és a fiatalok foglalkoztatottságát tekintve is. Az uniós átlaghoz képest tízszeres ütemben csökken a magyarországi fiatalok munkanélküliségi rátája.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
10.
14.
15:59
Többlethalálozás: meglepő adat derült ki Magyarországról

Többlethalálozás: meglepő adat derült ki Magyarországról

Míg az Európai Unióban átlagosan 12 százalék volt augusztusban a többlethalálozás, addig Magyarországon a tagállamok között a legalacsonyabb, 2 százalékos mutatót mért az Eurostat.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
11.
12:39
A városlakók privilégiuma lett a közeli kórház

A városlakók privilégiuma lett a közeli kórház

Az Európai Unió országaiban, akik gyorsan eljutnak egy-egy fekvőbetegellátó-intézménybe, azok többnyire városokban élnek, a lista végén 89 olyan régió szerepel, amelyekben a lakosság több mint 50 százalékának 30 percnél hosszabb időbe telik a kórházba jutás, és ezek között Magyarország is szerepel.

Szerző(k): Koncsek Rita
09.
30.
15:17
Még kitart Európa, megmarad a magas foglalkoztatottság

Még kitart Európa, megmarad a magas foglalkoztatottság

A kilátások borúsak, de egyelőre még a munkaerőpiacon nem csapódott le a válság.

Szerző(k): Rácz Gergő