Az év eleje óta a hetven legnagyobb pénzpiaci eszköz 90 százaléka pozitív hozamot termelt. A pénz áradása jó hír is lehetne, de a tavaly év végi tőzsdei beszakadás után sokan tartanak attól, hogy megint jön egy villámkrach. Úgy néznek ki a világ piacai, mintha bungee jumpingra fizettek volna be, elég is volt Trumpnak megszólalnia, hogy elkezdjen elszakadni a biztosítókötél.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 237,04 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel, 42 063,94 ponton zárt. Az európai vezető indexek viszont estek kedden - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielIndexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz előző napi nagy erősödés negatív korrekciójára lehet számítani a főbb európai értékpapírpiacok csütörtöki nyitásakor - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA csütörtöki veszteséges zárás után pénteken is indexcsökkenéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon a foglalkoztatás várnál jóval kisebb januári növekedéséről megjelent adatok miatt - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaJanuárban először csökkent a félvezetők globális eladása két és fél év óta - áll a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) honlapján az MTI szemléje szerint.
Szerző(k): Szabó DánielAz S&P 500-as index mellé a DAX is felzárkózott a hét elejére, most már a német mutató is olyan árszinten jár ahol eldőlhet: durva lejtmenet vár még ránk, vagy fellélegezhetünk a tavalyi nagy esések után.
Szerző(k): Lovas-Romváry András"Kivárós" volt a hangulat a piacokon, a befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokra és az amerikai-észak-koreai tárgyalásokra, valamint a brexit-folyamat alakulására figyelnek - mondta Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.
Szerző(k): Domokos Erika