Mit tehet egy vállalat, ha tőkére van szüksége, ám a hitel már nem jelent számára megoldást? A kérdésről Kovács Domonkossal, a több kötvénykibocsátáson túllevő és nemrég nyilvános részvénykibocsátást megvalósító ALTEO vállalatfelvásárlási és tőkepiaci műveletekért felelős igazgatójával beszélgettünk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA 28 romániai széntüzelésű erőműnek több mint a fele környezetvédelmi engedélyek, illetve a legalapvetőbb, a szennyés mértékét elfogadható szintre mérsékelni képes fejlesztések hiányában üzemel - állította a Greenpeace egy, a napokban megjelent jelentésében.
Szerző(k): Domokos LászlóTudta Ön, hogy 8 úgynevezett virtuális erőmű működik Magyarországon? És azt, hogy ezek nélkül jóval nehezebben lenne biztosított az, hogy Önnél mindig legyen áram otthon? A részletekről Luczay Péterrel, az ALTEO nagykereskedelmi és virtuális erőmű irányítási igazgatójával beszélgettünk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanHárom hónap türelmi időt kért a Bakonyi Erőmű Zrt. leendő tulajdonosa annak felmérésére, hogy milyen beavatkozást szükséges elvégeznie az ajkai biomassza-tüzelésű áram- és hőtermelő létesítmény pernyeeregetésének megszüntetéséhez - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóFélmilliárd forintnál többet költ a Bakonyi Erőmű Zrt. arra, hogy az áram- és hőtermelő egységet ne lehessen többé azzal vádolni: port és pernyét ereget Ajkára. A környezetvédelmi fejlesztések folytatása viszont a francia Veoliára maradhat, amely a Magyar Idők információi szerint októberben veszi birtokba a vegyes tüzelésű erőművet.
Szerző(k): Domokos LászlóMegkezdte kereskedelmi üzemét az új, depóniagázt hasznosító debreceni erőmű augusztus 1-jén, azóta hibamentesen működik, és támogatott áron értékesíti a megtermelt villamos energiát a kötelező átvételi rendszerben - tette közzé az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Szerző(k): Szepesi AnitaMagyarország leporolná a bányászsisakot és a csákányokat: bővülhet a szén-, újraindulhat az uránbányászat. A cél az ország energiafüggetlenségének erősítése. A Nemezeti Fejlesztési Minisztérium által rendelt ásványvagyon-hasznosítási és készletgazdálkodási terv környezeti stratégiája alapján nincs valódi akadálya az új gazdasági csodafegyvernek, de kell az odafigyelés.
Szerző(k): Szabó DánielLegalább két Siemens gyártotta turbina került a Krím-félszigetre, pedig az uniós szankciók tiltják, hogy ilyen eszközöket szállítsanak az oroszok által annektált területre. Az orosz állam már a kifogást is megtalálta: hiába a német cég tulajdona a gyár, a turbinákat Oroszországban rakták össze, vagyis minden szabályos. Az EU és a Siemens ezt máshogy látják, de a helyi leányvállalat velük is szembemegy.
Szerző(k): Szabó Dániel