Fejér megye székhelyén 47,83 százalékos szavazataránnyal vezet Vargha Tamás (Fidesz), tőle 2290 szavazattal maradt csak le Márton Roland, az Egységben Magyarországért jelöltje. A feldolgozottság 82,67 százalékos.
Szerző(k): Szabó DánielDebrecen 1. számú körzetében már 96,67 százalékos a végeredmény, itt eldőlt: Kósa Lajos, a Fidesz politikusa szerzett mandátumot. 49,65 százalékkal hozta a körzetet, míg Varga Zoltán, az ellenzék indulója csak 39,1 százalékot szerzett. Kettejük között több mint 4500 szavazatnyi a különbség.
Szerző(k): Szabó DánielA 2. számú körzetben fideszes győzelem született Pécsett, már csak matematikai esély van arra, hogy Hoppál Péter elveszítse a mandátumát: 20 362 szavazatot szerzett, így 45,29 százalékos eredménnyel vezet. Eközben az összellenzéki jelölt, Szakács László 18 072 vokssal és 40,2 százalékkal a második. A feldolgozottság 92,5 százalék feletti, gyakorlatilag kizárt, hogy átfordulna az eredmény.
Szerző(k): Szabó DánielBalassagyarmaton teljesen biztos Balla Mihály (Fidesz) győzelme: 93,13 százaléknyi szavazatot számoltak már meg, a kormánypárti jelölt pedig 60,67 százaléknyi voksot szerzett, míg az ellenzéki Gyenes Szilárd ennek alig több mint a harmadát, mindössze 23,21 százalényi szavazatot szerzett.
Szerző(k): Szabó DánielSzoros még a verseny a budapesti 13. választókörzetben a XVI. kerületben. 91,78 százaléknál még mindig nincs biztos győztes, mert a fideszes Szatmáry Kristóf és az Egységben Magyarországért jelöltje, Vajda Zoltán között csak 305 szavazat van. Egyelőre 45,31-44,69 százalék az állás.
Szerző(k): Szabó DánielVeszprém megyében, Tapolcán egyre stabilabb a fideszes Navrasics Tibor vezetése: 19 315 szavazata van, 50,45 százalékos aránnyal vezet, az ellenzéki Rig Lajossal 17 160 voksot szerzett eddig és 44,82 százalékon áll. A feldolgozottság itt még csak 85,34 százalékos tehát nem biztos a kormánypártok mandátuma, de nagyon kicsi az esély a fordításra.
Szerző(k):A 87,8 százalékos feldolgozottság mellett már 438 szavazattal vezet a fideszes Mészáros Lajos, eközben Kálló Gergely 44,42 százalékon áll. Az eddigi ellenzéki képviselőjelölt egyre nehezebb helyzetben van.
Szerző(k): Szabó DánielBorsodban teljes a Fidesz győzelmi vonulása: 92,21 százalékos feldolgozottságnál viszi az első miskolci körzetet, a megyeszékhely második körzetében ugyanekkora szavazatszámlálási aránynál vezet párttársa, Kiss János. Ózdon Riz Gábor 88,55 százaléknál van az élen, Demeter Zoltán 74,42 százaléknál az első Kazincbarcikán. Sátoraljaújhelyen Hörcsik Richárd 90,07 százalékos feldolgozottságnál vezet.
Szerző(k): Szabó Dániel