Őrizetbe vette az Nyomozó Bizottság (SZK) pénteken a Kemerovo megyei építésfelügyelet volt vezetőjét, mert engedély nélkül épült fel az a üzletközpont, amely vasárnap leégett a megyeszékhelyen, 64 ember halálát okozva.
Szerző(k): Domokos LászlóFélig kész a Lidl épülő áruháza Újbudán annak ellenére, hogy illegálisnak minősíthetik a beruházást. A lakók attól tartanak, hogy pláza épül a szomszédságukban, a német diszkontlánc nem tudja, honnan veszik ezt.
Szerző(k): Komócsin SándorLetett a Chicagói Értéktőzsde megvásárlásáról az a kínai-amerikai befektetői csoport, amely már két éve próbálkozik nyélbe ütni az üzletet. A kicsi tőzsde alapvetően az amerikaiak félelmei miatt nem talált új gazdára, nem akarták beengedni a kínaiakat az amerikai pénzügyi rendszerbe.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Európai Bizottság megemelné a gazdáknak válsághelyzetben adható mezőgazdasági állami támogatás felső korlátját - derül ki az Európai Bizottság közleményéből. Erről indított konzultációt a brüsszeli testület.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a Richter által bioszimilárisként kifejlesztett pegfilgrastim ismételten benyújtott törzskönyvezési kérelmét, amelynek referencia terméke az Amgen cég Neulasta (pegfilgrastim) márkanevű gyógyszere - közölte a gyógyszergyár.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) az ötévente esedékes felülvizsgálat után megújította a CEU magyar jogi entitása, a Közép-európai Egyetem (KEE) akkreditációját – írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHivatalosan megkezdődött szombaton az országgyűlési képviselő-választási kampány időszaka. A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon indul és a szavazás napján a voksolás befejezéséig tart - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Bizottság hétfőn jóváhagyta, hogy a cseh Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH) teljes irányítást szerezzen a Mátrai Erőmű Zrt. felett - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter