Segítséget jelenthet a cégeknek a garantált bérminimum a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint. Parragh László megkeresésünkre rámutatott: fél év múlva jobban látjuk a ma még bizonytalan gazdasági folyamatok hatását, beleértve az inflációt és az energiaárak emelkedését. Kiemelte, a költségek emelkedése miatt elengedhetetlen az állami beavatkozás, e nélkül a vállalkozások nagyjából fele legfeljebb fél évig tudja fenntartani a normál működését.
Szerző(k): Nagy KristófNorvégia a szigorúbb szankciók keretében 60 dolláros hordónkénti árplafont írt elő az orosz nyersolajra, amelynek célja a Kreml nyomás alá helyezése.
Szerző(k): Horváth TiborOktóberben a 38 OECD-ország közül 18-ban regisztráltak kétszámjegyű inflációt.
Szerző(k): Gáll AnnaA Gazdasági Bizottság ülésének első napirendi pontja a Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója volt, amit Matolcsy György, a jegybank elnöke vezetett elő, aki egyértelműen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját.
Szerző(k): Horváth TiborAz elszabaduló infláció, az energiaárak emelkedése és a változó nézői szokások extrém kihívások elé állítják a mozikat, köztük a hazai Cinema Cityt is. Az ország legnagyobb mozilánca nem tervezi csökkenteni az előadások számát, ugyanakkor arra számít, hogy január után tovább fognak emelkedni a rezsiköltségek. Jelenleg nem terveznek árat emelni a jegyeknél és a büfékben, de lehetséges, hogy a jövőben szükség lesz változtatásokra. A streamingóriások viszont már kevésbé fenyegetik a mozikat, hiszen az üzleti modell egyre inkább abba az irányba mutat, hogy a premieridőszak alatt inkább a mozikba terelik a nézőket a filmstúdiók.
Szerző(k): Nagy MartinOktóberben az előző havihoz képest csökkent, éves összevetésben lassult a termelőiár-infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése szerint.
Szerző(k): Gáll AnnaAz energiaárak emelkedése a mosási programokat is megrövidítette, sőt, vannak, akik a mosási hőfokot is csökkentették. A többség kedvezőbb energiafelhasználásúra cserélné meglévő mosógépét.
Szerző(k): Herman BernadettMiközben a piacok már igyekeznek az alagút végét látni az idei év megrázkódtatásai után, egyre több figyelmeztető hang hallatszik, hogy komoly válság közelíthet. Komoly nemzetközi intézmények látják ennek kockázatát, a veszély most nem a bankok felől fenyeget, hanem egyszerre több oldalról.
Szerző(k): Lovas-Romváry András