Végleg bezárja brüsszeli repülőtéri bázisát a Ryanair légitársaság, mintegy 59 munkavállalót bocsáthatnak el - írta az RTBF belga hírportál. A Ryanair azzal indokolta döntését, hogy a brüsszeli repülőtér 2023 áprilisától 11 százalékkal emeli díjait. A légitársaság legtöbb járatát továbbra is a belgiumi Charleroi repülőtérről üzemelteti.
Szerző(k): Horváth TiborNovemberben a 38 OECD-ország közül 25-ben lassult az infláció, ugyanakkor gyorsulást jegyeztek fel például Chilében, Csehországan, Finnországban, Magyarországon, Szlovákiában és Svédországban.
Szerző(k): Horváth TiborAzok a vállalkozások is jelentkezhetnek már energia-kompenzációért, akinek eddig nem járt. Kiterjesztik a programot a turisztikai ágazatra is. Íme a részletek!
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsÁder János Kék bolygó című podcast műsorában Széll Tamás Michelin-csillagos séffel beszélgetett, többek között arról, hogy 2022 jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat és a sztárséf üzletét is érinti.
Szerző(k): Economx, Hercsel AdélOtthoni töltéssel egy kisebb villanymodellel mintegy 1500 forintért lehet megtenni száz kilométert. Egy nagyon alacsony fogyasztású belső égésű városi kisautó 3000 forintért tesz meg ugyanekkora távot.
Szerző(k): Sánta AndrásDrasztikusan megemelkedett az energiaszegény háztartások aránya az Európai Unióban a szankciós politika következményeként.
Szerző(k): EconomxAz Eurostat pénteki adatai szerint az euróövezet inflációja egyszámjegyűre, 9,2 százalékra csökkent 2022 decemberében a novemberi 10,1 százalékról. A piac 9,5 százalékot várt. A kedvező számok viszont elfedik, hogy a maginfláció közben rekordmagasságú, 5,2 százalékot ért el. Ez viszont nem jó hír.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz előrejelzések alapján a tárolási időszak végéig, azaz április elejéig összesen körülbelül 562 terawattórányira apadhatnak le a gázkészletek, ami ezzel a második legmagasabb szezon végi szintet jelentené az utóbbi egy évtizedben.
Szerző(k): Hercsel Adél