A korábbi években megszokottnál jóval kisebb mértékű bérfejlesztésre számíthatnak idén az energetikai dolgozók: a kormányzati lépések nyomán a legtöbb szereplő költségcsökkentésre kényszerül, ami a béremelések redukálását, illetve néhány esetben elmaradását jelenti, esetleg leépítéseket is.
Szerző(k): Leszák TamásA villamosenergia- és a földgázszolgáltatás minőségéről kérdezte a fogyasztókat még a Magyar Energia Hivatal - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.
Szerző(k): NAPIA magyar fogyasztók alig több mint harmada nézi át energiaszámláit, az emberek ötöde azonban soha. Az Energiainfo felmérése szerint a megkérdezettek közel fele pártolná a versenyt e téren is.
Szerző(k): Leszák TamásAz Alteo konszolidált árbevételének legnagyobb részét továbbra is a hőenergia-értékesítésből származó bevétel adja, közel 50 százalékos részesedéssel.
Szerző(k): Deák BálintTörvényben rögzítette a parlament a rezsicsökkentést: a hétfőn elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén bekövetkezett csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését július 1-jével.
Szerző(k): Inforádió, MTIHatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal (MEH) áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát és új eljárásra kötelezte a hivatalt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden. A bíróság jogerős határozatában az áramszolgáltatók érvelését elutasítva ugyanakkor kimondta, hogy alkalmazni kell azt a két hete életbe lépett törvényt, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át a fogyasztókra a rájuk vonatkozó különadókat.
Szerző(k): MTIA parlament kedden törvényben tiltotta meg, hogy az energiaszolgáltatók áraikba beszámítsák a rájuk kivetett tranzakciós díjat, külön jövedelemadót, illetve a közművezetékek után fizetendő adót.
Szerző(k): MTIMegváltozik a díjfizetés és elszámolás rendje a Főtáv Zrt-nél; ha a fogyasztó április 30-ig nem nyilatkozik ezzel ellentétes szándékáról, akkor május 1-től automatikusan átkerül a részszámlázásos rendszerbe. A fogyasztóvédők szerint a rendelet nincs összhangban a Polgári Törvénykönyvvel.
Szerző(k): NAPI