energiaellátás

10.
25.
21:58
Szijjártó szerint a magyar kormány résen lesz, és nemet mond

Szijjártó szerint a magyar kormány résen lesz, és nemet mond

Magyarország semmifajta kötelező közös beszerzésben nem hajlandó részt venni - mondta el ma is a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az európai uniós energiaügyi miniszterek ülését követő sajtótájékoztatón.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
25.
18:47
Dánia előre megy, nem hátra

Dánia előre megy, nem hátra

Az Örstedt dán energiaipari vállalat négy tengeri szélerőműprojekttel duplázná meg az ország szélenergia-termelését. A dán kormány augusztusban bejelentette, hogy egy úgynevezett energia-szigetet is létrehoznak, amely Németországot is ellátná árammal.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
24.
22:33
Palkovics geotermikus energiától várja a függetlenséget

Palkovics geotermikus energiától várja a függetlenséget

Magyarország a következő mintegy harminc évben el kívánja érni, hogy az ország ne fogyasszon többet 3-4 milliárd köbméter gáznál évente, szemben a jelenlegi 11,5 milliárd köbméterrel; 2050-re az ország területén termelt, nem fosszilis eredetű energia segítségével csökkenhetne jelentősen kitettsége a külföldről érkező gáztól - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter hétfőn Brüsszelben.

Szerző(k): Economx
10.
21.
07:08
Tündöklő sötétséggé lett a magyar energiapolitika

Tündöklő sötétséggé lett a magyar energiapolitika

A napelemes rendszerek hálózatra csatlakozásának megtiltása nem biztos, hogy az utolsó tétel a magyar energiarendszert jellemző kuszaságban, de gyorsan ennek jelképe lett. Az elmúlt hónapokban folytatott szakmai, iparági háttérbeszélgetésekből kiderült, hogy bár a problémás területre elméleti szinten volna megoldás, a helyzet javulásában az átpolitizált rögtönzésekre berendezkedett döntéshozói mechanizmusok miatt nehéz bízni. Tabudöntögető szakpolitikai irányítás híján egyre sötétebb a helyzet.

Szerző(k): Szabó M. István
10.
20.
20:05
32 éves mélyponton a jen

32 éves mélyponton a jen

Japán külkereskedelmi egyenlege szeptemberben már a 14-dik egymást követő hónapban zárt hiánnyal, miközben az export és az import is rekordszintre emelkedett. A japán pénzügyminisztérium szerint az importot a megugró energiabehozatal húzta történelmi csúcsra - írja az MTI az AP hírügynökségre hivatkozva. A jen 32 éves mélypontra süllyedt a dollárral szemben csütörtökön.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
19.
15:45
Hernádi Zsolt: a gazdaságot kormányzati szobákból intézik

Hernádi Zsolt: a gazdaságot kormányzati szobákból intézik

Az orosz energiahordozókról való leválás nem lesz gyors és olcsó, ahhoz csöveket kell telepíteni. Rövid távon azonban csökkenteni kell a fogyasztást, mert "nem lesz olcsó az energia" - egyebek mellett erről beszélt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Portfolio szerdai konferenciáján. A magyar válságkezeléssel kapcsolatban azt mondta, hogy a különadók, az árstopok és a tűzifarendelet is arra utal, hogy "a gazdaságot kormányzati szobákból intézik".

Szerző(k): Domokos Erika
10.
17.
11:53
Fejes Tibor: egy dolgot kerüljön el mindenki, azt, hogy szerződés nélkül maradjon!

Fejes Tibor: egy dolgot kerüljön el mindenki, azt, hogy szerződés nélkül maradjon!

Ma hóhért akasztunk! Mert hát - főleg, aki nem ismeri elég jól az energia útját a termelőtől a fogyasztóig, könnyen esik abba a hibába, hogy az oroszok ukrán háborújára és/vagy a szankciókra fogja a magas gáz és áram árat, aki viszont emlékszik arra is, hogy a háború előtt is árrobbanás volt a piacon, az pedig főleg a gázkereskedőkre mutogat. Ideje tisztázni a szerepeket és a helyzetet - ezért hívtuk ma a stúdióba Fejes Tibort, az Audax magyarországi vállalatának ügyvezető igazgatóját.

Szerző(k): Szabó M. István
10.
11.
16:42
Az EU hadüzenetként értékelhet minden energiaellátás elleni szabotázsakciót

Az EU hadüzenetként értékelhet minden energiaellátás elleni szabotázsakciót

Az Európai Unió energiainfrastruktúrája elleni támadásokat egyre valószínűbbnek tartják a szakértők, miután az Északi Áramlat gázvezetéken történt robbanások vizsgálata egyre inkább abba az irányba mutat, hogy szabotázsakció történt. Kiterjedtsége miatt viszont szinte védhetetlen az európai áram- és gázhálózat. Brüsszel dilemmája, hogy az orosz-ukrán háborúban Oroszország hibrid hadviselést folytat.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
10.
18:34
Brüsszel a következő hetekben közbeléphet a magas gázárak miatt

Brüsszel a következő hetekben közbeléphet a magas gázárak miatt

Az Európai Unió országai novemberben további sürgősségi intézkedésekről fognak megállapodni a magas gázárak kezelése érdekében - közölték tisztviselők -, bár az országok még mindig nem értenek egyet abban, hogy milyen formát öltsenek ezek az intézkedések, és hogy meg kell-e szabni a gázárak felső határát. Azonban az Európai Unió már elfogadta az energiacégekre kivetett különadókat, amelyekből a háztartások és vállalkozások rezsikiadásait támogathatják.

Szerző(k): Szabó Dániel