Beruházni a hatékonyabb energiafelhasználásba nem csak új erőművek építésével lehet. Sőt a jelek szerint kezdeni nem is azzal érdemes. Hawaii öt éve készül a fordulatra - és most robbantott.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAmerikai kutatók szerint a laboratóriumi rozsda segítségével hatékonyan lehetne áramot termelni.
Szerző(k): Csernátony CsabaA korábban energiakereskedőként ismertté vált MET mostanra már szerteágazó tevékenységet folytat: földgáz-infrastruktúrát és erőműveket, hagyományos és megújuló áramtermelő egységeket is üzemeltet. De miért ennyire fontos a több lábon állás, és milyen jövőkép motiválja a menedzsmentet egy olyan gyorsan átalakuló, kiszámíthatatlan piacon, mint az energetika? Ennek kapcsán beszélgettünk Lehőcz Balázs Gáborral, a MET Csoport eszközdivíziójának vezetőjével, egyben a TIGÁZ vezérigazgatójával.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIsmert diplomáciai fogás, hogy az adott ügyben elköteleződését halasztani szándékozó fél a jövőre vonatkozó, a másik félnek tetsző ígéretét más területeken tett figyelmességgel (engedménnyel, gesztussal, bevásárlással) nyomatékosítja. A szaúdi módszernek is hívott megoldás azonban Washingtonban, Orbán Viktortól nem lesz elég - legalábbis ezt valószínűsítették a Napi.hu-nak diplomáciai és energiapari források. Hétfőn terítekre kerülhet az ukrajnai viszony, de a Budapestre költöző orosz beruházási bank ügye is.
Szerző(k): Barabás Júlia, Szabó Dániel, Szabó M. IstvánA Robin Hood-adó elriasztja azokat a külföldi befektetőket, akik szívesen jönnének Magyarországra - hangzott el a Napi.hu és a Lounge Communication közös szervezésében megrendezett Hungarian Energy Investors Forum 2019 konferencián.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA nukleáris energiaipar jövőjének letéteményeseként kezelt Kína évek óta jegeli az atomerőmű építési terveit, így a korábban meghirdetett célok lassan köddé válnak. Pedig a pénz is biztosan megvan rá, és az energiatöbblet-igény is biztosan jelentkezik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSzakításig jutott az Egyesült Királyság az áramtermelő erőművek ügyében: veszni hagyhatják a már megkezdett atomerőmű építéseket is, mert olcsóbban ki tudják azokat váltani.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHuszonnégy évre szóló újabb szerződést írt alá a lengyel PGNiG állami gázszolgáltató a Cheniere Marketing International amerikai gázkitermelő és gászolgáltató céggel a cseppfolyós földgáz (LNG) szállítására - közölte az MTI-vel csütörtökön a PGNiG sajtóosztálya.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan