Több mint 76 millió forint keretösszegre meghívásos pályázatot hirdet hiánypótló közösségi értékteremtő előadó-művészeti tevékenységre, valamint a 2016-2017-es évadban megvalósuló szakmai-művészeti programok támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte a minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI-vel.
Szerző(k): MTIAz idei évhez hasonlóan jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyereket nevelők családi adókedvezménye - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Szerző(k): MTIBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint a csendes német többség pozitívan elfogult Magyarországgal szemben.
Szerző(k): InforádióMind a 2,7 millió érintett megkapja a neki járó tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt, amelynek postázása a tervezett menetrend szerint halad - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.
Szerző(k): MTIA Magyar Posta Zrt. ma megkezdte az Étkezési Erzsébet-utalványok kézbesítését a nyugdíjasok számára. A küldemények az utalványokon kívül egy rövid tájékoztatót is tartalmaznak - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében.
Szerző(k): MTI, EconomxA fenntartó minisztérium kezdeményezi a Budapesti Műszaki Egyetem gazdaságtudományi karának ELTE-hez csatolását. Ezzel sok pénzt is veszít a Műszaki.
Szerző(k): EconomxHa a jövő év első kilenc hónapjában a nyugdíjasok által vásárolt termékek ára meghaladja a korábbi várakozást, akkor a kormány visszamenőleg kiigazítja a juttatás összegét, vagyis a nyugdíjak mindenképp megőrzik majd reálértéküket – idézi a hirado.hu Novák Katalin államtitkárt.
Szerző(k): EconomxNemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) változik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elnevezése 2017. január 1-jén a Magyar Közlöny pénteken megjelent számában olvasható kormányrendelet szerint.
Szerző(k): MTI