Mától egyszerűbb és gyorsabb a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése, és még több család számára elérhető lesz - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElveszettnek hitt Liszt-kéziratok kerültek elő egy hagyatékból. A különleges kottákat, amelyeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem állami támogatással vásárolt meg, szombaton mutatták be ünnepélyes keretek között Budapesten - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról való rendelkezési lehetőség fontosságára hívja fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ugyanis a múlt évben csökkentek a civil szervezeteknek és az egyházaknak szánt felajánlások - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNéhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat az érintetteknek - jelentette be Novák Katalin. A 24.hu értesülése szerint azonban utasították a postásokat: március végéig ki kell vinni az utalványokat a nyugdíjasoknak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Emberi Erőforrások Minisztériuma hatmillió forintot ad Pataki Attilának és zenekarának budapesti koncertjére.
Szerző(k): Szabó DánielA héten ismét tárgyalóasztalhoz ült az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkársága, az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik képviselőivel - tájékoztatta az Emmi pénteken az MTI-t. A tárgyalások a jövő héten folytatódnak.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt napokban 154, utcán élő hajléktalan embert helyeztek el hajléktalanszállón, harminchárman pedig más típusú intézményben kaptak helyet speciális szükségleteik miatt, továbbá harminckilenc olyan nem hajléktalan embert helyeztek el szociális intézményekben, akiket fenyegetett a kihűlés veszélye - adta hírül az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb ezren, többségében középiskolás diákok vonultak a Parlamenthez, hogy egy minőségibb oktatásért tüntessenek. A szervezők a következő tüntetést március 15-re, az Operaházhoz hirdették meg - tudósított az Index.
Szerző(k): Domokos Erika