Egyetértésre jutottak a G20-csoport hamburgi csúcsértekezletének résztvevői szombaton egy kompromisszumos zárónyilatkozat elfogadásában, amelyben kinyilvánítják, hogy folytatják a küzdelmet a protekcionizmus és a tisztességtelen kereskedelmi üzelmek ellen, visszafordíthatatlannak tekintik és támogatják a párizsi klímaegyezmény zökkenőmentes megvalósítását, miközben tudomásul veszik, hogy az Egyesült Államok kimarad belőle.
Szerző(k): Szepesi AnitaKutatók találtak mintegy 18 ezer olyan Twitter-fiókot, amelyek csak az amerikai és a francia elnökválasztások előtti egy hétben voltak aktívak, s ahonnan Trump melletti és Clinton elleni, valamint Le Pent éltető és Macront gyalázó posztokat osztottak meg - írja a 444.hu a The Hill cikke alapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaA francia elnök arányos választási rendszert és a képviselők számának csökkentését ígérte hétfői programbeszédében. Bejelentette, hogy ősszel feloldja a rendkívüli állapotot, amely a 2015 novemberi merényletsorozat óta van érvényben Franciaországban. Az új elnök célja újjáéleszteni az Európa iránti vágyat, szerinte az európai építkezést meggyengítette a bürokratizmus.
Szerző(k): Domokos ErikaA G20-csoport európai tagjai kiállnak a párizsi klímaegyezmény mellett - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben a következő héten tartandó G20-csúcs előkészítéséről az európai résztvevők vezetőivel folytatott megbeszélés után.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA francia szocialisták vezetősége hétvégi ülésén arról döntött, hogy a korábbi kormánypárt "egyértelműen" az ellenzék része kíván lenni és nem szavaz bizalmat július 4-én Edouard Philippe kormányának a nemzetgyűlésben.
Szerző(k): Domokos LászlóMegválasztotta nemzetgyűlési frakcióvezetőjének Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM) parlamenti csoportja Richard Ferrand volt területfejlesztési minisztert, aki ellen egy korábbi ingatlanfejlesztési ügy miatt ügyész vizsgálat indult - közölték szombaton parlamenti források.
Szerző(k): Szász PéterAz uniós csúcs második napja a visegrádi államok és Franciaország közötti megbeszéléssel indult. A kezdeti élesebb megjegyzések ellenére azonban nem volt konfrontatív a találkozó.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA brüsszeli európai uniós csúcson Orbán Viktor után a német kancellár is megkapta a kérdést újságíróktól, hogy mit gondol a francia elnök Kelet-Európáról szóló kijelentéséről, miszerint tiszteletben kell tartaniuk a demokratikus értékeket.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna