Vlagyimir Putyin a legnépszerűbb politikus a nagyhatalmak vezetői közül Magyarországon – derül ki a Globsec biztonságpolitikai intézet friss Globsec Trends 2018 című tanulmányából, amiről az Index számolt be.
Szerző(k): Domokos ErikaNagyon kemény vita robbant ki az Európai Unióban az államszövetség balkáni bővítésével kapcsolatban azt követően, hogy immáron a francia államfő is "óvatosságra" intett ezzel kapcsolatban. Ha az Európai Unió nem tart igényt a Nyugat-Balkán országaira lesznek más jelentkezők, akik komoly ellenfelek lehetnek.
Szerző(k): Komócsin SándorFranciaországot választotta a Daimler az első tisztán elektromos meghajtású Mercedes-modell, az EQC gyártására, a német járműipari csoport pénteki közleménye szerint a kocsi 2019-től készül a lotharingiai Hambachban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök megbeszélést folytatott az EU és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozója előtt Szófiában - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
Szerző(k): Domokos LászlóA franciák többsége (55 százalék) negatívnak, 45 százaléka pedig pozitívnak ítéli meg az egy évvel ezelőtt elnökké választott Emmanuel Macron politikáját. Azt viszont a megkérdezettek 73 százaléka elismeri, hogy az államfő elmúlt egyéves tevékenysége teljesen megfelel a választási kampányban megígért programjának - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterTízezrek vonultak szombaton Párizs utcáira Emmanuel Macron francia államfő politikája ellen tiltakozva - közölte a francia főváros rendőrsége.
Szerző(k): Domokos LászlóA francia vasutasok csütörtökön a sztrájk mellett utcai tüntetésekkel is próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra négy nappal azelőtt, hogy közvetlenül a miniszterelnökkel, Édouard Philippe-pal folytathatják az egyeztetéseket az állami vasúttársaság (SNCF) reformjáról. Az Air France dolgozói is folytatják a sztrájkjukat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEmmanuel Macron francia államfő nem tudta rávenni Donald Trump amerikai elnököt arra, hogy ne mondja fel az Iránnal kötött atomegyezményt - írta a Politico.
Szerző(k): Szász Péter