A héten – a várakozásoknak megfelelően – gyűrűzött tovább a léggömbbotrány, Románia és Japán is jelentkezett az amerikaiakhoz hasonló tapasztalatokkal. Az Európai Unió újabb szankciócsomaggal lepheti meg évfordulós „ajándék” gyanánt az oroszokat, miközben Ukrajna néhány hónapon belül készen állhat az ellentámadás megindítására. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEmmanuel Macron francia elnök ígéreteihez híven csökkentette ugyan a vállalatokra kivetett adókat, ám ezek még mindig kifejezetten magasak uniós viszonylatban. Az államfőnek azt sikerült elérnie, hogy több külföldi befektető figyelme forduljon Franciaország felé, azt azonban nem, hogy a cégek a székhelyüket is áttegyék az országba. A vágyott fellendülés versenyképesség terén így egyelőre elmaradt a Napi.hu-nak nyiltkozó szakértő szerint.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEgymás kezébe csaphat Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök az uniós csúcstalálkozó után, elérték ugyanis egyik fontos céljukat: a tagállamok vezetői megállapodtak az állami támogatásokat érintő uniós szabályozás lazításáról. Ezt leginkább az amerikai klímavédelmi csomag miatt szorgalmazta a két politikus, az Európai Bizottság elnöke azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy Kína nagyobb veszélyt jelenthet az európai cégek versenyképességére nézve.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennVolodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán az Egyesült Királyságban Rishi Sunak brit miniszterelnöktől kért vadászgépeket, a kapott félígéretet pedig rögtön követte is az orosz fenyegetés. Ezt követően pedig az ukrán államfő Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett Párizsban, hogy aztán a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón az összes megjelent állam- és kormányfő előtt szólaljon fel Brüsszelben.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz Európai Unió egy bevett eszközhöz nyúlt azt követően, hogy az Egyesült Államok nagyszabású klímavédelmi programot jelentett be: az állami támogatásokra vonatkozó szabályok lazításában látták a megoldást, Thierry Breton uniós biztos szerint azonban ez hosszabb távon nem fenntartható. Fel van adva a lecke a tagállamok vezetőinek: a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón ebben a kérdésben is konszenzusra kellene jutniuk.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA háborús konfliktus kiterjedésétől való félelem láthatólag jó pár nyugati vezetőt visszatart a segítségnyújtástól. Közben Ukrajna minden követ megmozgat, hogy növelhesse a harcászati képességeit.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA nyugdíjak miatti sztrájkok kedden ismét megzavarják a tömegközlekedést Franciaországban. Mindeközben Emmanuel Macron francia elnök hajthatatlan a nyugdíjreform ügyében, és nem enged a 48-ból, egész pontosan a 64-ből.
Szerző(k): Hercsel AdélFranciaország nem zárja ki, hogy Leclerc típusú harckocsikat szállít Ukrajnának támogatásul az Oroszország elleni háborúban – mondta vasárnap Emmanuel Macron francia államfő Olaf Scholz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban.
Szerző(k): Economx