Emmanuel Macron francia elnök kormányzati javaslatok ígéretével igyekezett csitítani a még mindig háborgó nemzetet, Vlagyimir Putyin orosz államfő pedig látogatást tett Ukrajnában, a Dnyepr-csoport főhadiszállásán. Kiderült, hogy Kína olyan ponton ütheti meg az amerikai gazdaságot, amely igencsak fájdalmas lehet az USA számára. A Kreml egyes tagjai pedig már bánhatják, hogy a háború miatt kénytelenek voltak szorosabbra fűzni a kapcsolatot Pekinggel. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): EconomxEmmanuel Macron francia elnök azt ígérte a nyugdíjkorhatár emelése miatt továbbra is forrongó nemzetnek, hogy július 14-én javaslatokkal áll elő a kormány a munkakörülmények, az oktatás, az egészségügy és a közrend javítására. Bejelentését – egyelőre – nem fogadta kitörő lelkesedés.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEmmanuel Macron francia elnök aláírta tömegtüntetéseket kiváltó nyugdíjtörvényt – olvasható a kormány hivatalos közlönyében szombaton.
Szerző(k): EconomxPárizs egy, az Egyesült Államoktól függetlenebb és szuverénebb Európát akar – hangoztatta a francia gazdasági miniszter. Kínával Európa nem szakítaná meg a gazdasági együttműködést, hanem kockázatmentesítésre törekszik saját akkumulátorgyárak kiépítésével.
Szerző(k): Varga CsengeEmmanuel Macron francia elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint Kínának nagy szerepe van az ukrajnai béke megteremtésében, ezért a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásaikat azzal a kéréssel zárták csütörtökön, hogy Peking segítsen helyreállítani a békét Ukrajnában.
Szerző(k): EconomxPengeélen táncol kínai látogatása során Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Emmanuel Macron francia elnök. Közös céljuk rávenni Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy bírja jobb belátásra Vlagyimir Putyin orosz elnököt Ukrajnával kapcsolatban, sikerre viszont ilyen téren aligha számíthatnak.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennKudarccal végződött szerdán a francia kormány és a vitatott nyugdíjreform ellen több mint két hónapja utcai megmozdulásokkal tiltakozó szakszervezetek közötti egyeztetés szerdán, egy nappal azelőtt, hogy az érdekképviseletek a tizenegyedik alkalommal szerveznek tömegdemonstrációkat és országos sztrájknapot.
Szerző(k): Varga CsengeVlagyimir Putyin orosz elnök ellen elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság, kínai kollégáját azonban ettől még nyugodtan fogadhatta Moszkvában. A Fed kamatot emelt, az összeomlott Credit Suisse-t pedig a UBS vette át. A hetet az uniós tagállamok vezetői Brüsszelben zárták, egy újabb csúcstalálkozón. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Economx