A repülőjegyek drágulására figyelmeztet a légitársaságok nemzetközi szövetségének vezetője, aki szerint akik a nyár végére tervezik, hogy repülővel utaznak, azok már érezni fogják, hogy többet kell fizetniük.
Szerző(k): Komócsin SándorA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,91 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig - adta hírül az MTI. A nyugati tőzsdéken is jó a hangulat.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjabb gyárat kénytelenek leállítani a tulajdonosaik Romániában a rettenetesen magas energiaárak miatt. Ezúttal egy timföldgyárról van szó, amelynek alumíniumgyártó partnere szintén alacsony kapacitással termel.
Szerző(k): Komócsin SándorSzlovákiában brutálisan emelkedik majd a gáz ára a háztartásoknak, ám cserébe az adójukból nem kell kipótolni a gázszolgálató veszteségét. Az áram árát bizonyos nagyságú fogyasztásig befagyasztják.
Szerző(k): Komócsin SándorA fiatalok jelentős fizetésnövekedése elsősorban az szja-kötelezettségek eltörlésének köszönhető, de ezen túl is növekedtek a bérek, már csak azért is, mert a munkáltatók kénytelenek tartani a tempót a most már kétszámjegyű inflációval. A minimálbér-emelés miatt jobban járnak a kevesebbet keresők, de diákmunka szempontjából ez nem jelent nagyságrendbeli eltérést a jobban fizetett pozícióknál sem - véli a Meló-Diák Iskolaszövetkezet.
Szerző(k): Sasvári MarcellLengyelországban gyorsult a fogyasztói árak emelkedése májusban éves összevetésben az előzetes számítások szerint. Az éves bázisú infláció 13,9 százalékra nőtt az áprilisi 12,4 százalékról. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett szakértők minimálisan alacsonyabb, 13,8 százalékos májusi adatra számítottak.
Szerző(k): Szász PéterMark Rutte, Hollandia miniszterelnöke elismerte, hogy magyar kollégája, Orbán Viktor jogosan kért könnyítést az orosz olaj importjának korlátozása alól, akárcsak Csehország és Szlovákia vezetői. Az uniós olajimport-korlátozásról szóló megállapodás hírére nőtt a fekete arany ára a világpiacon és nincsenek biztató kilátások.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel