A koronavírus-járvány idején rekordsebességgel emelkedett az a részesedés, amelyet világ leggazdagabb emberei hasítanak ki a globális vagyonból - derült ki egy egyenlőtlenségekről szóló friss jelentésből.
Szerző(k): K. Kiss Gergely21 milliárd dollár értékű részvénycsomagtól válik meg a világ leggazdagabb embere egy Twitter-szavazás eredményének köszönhetően. A most eladott pakettel már túljutott 15,4 milliárdon is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánElon Musk először lett a világ legazdagabb embere, Joe Biden beiktatása előtt Donald Trump még mindent megpróbált, hogy megtartsa az elnöki posztot. A republikánus politikus hívei lerohanták a Capitoliumot, ami után újabb vádemelési eljárás indult ellene. Megjelent a koronavírus brit mutációja, ami gyorsan dominánssá vált Európa-szerte. Magyarországon felpörgött az oltási kampány, jött kínai és orosz vakcina is, de a lezárásoktól ez sem mentett meg.
Szerző(k): Szabó DánielA Teslát perbe fogták Elon Musk vezérigazgató közösségi médiás bejegyzései, köztük a részvényeladásokról szóló Twitter-közvélemény-kutatása miatt. Egy befektető amiatt indított eljárást, mert Musk kamu közönségszavazása lehúzta a részvények árfolyamát.
Szerző(k): Szabó DánielA világ leggazdagabb embere, Elon Musk lett az év ember a Time magazinnál 2021-ben. A milliárdos az űripartól az elektromos közlekedésig rengeteg területre gyakorol óriási hatást, többek között a SpaceX, a Tesla és a Neuralink vezetője - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szász PéterA Tesla alapító-vezérigazgatója az elmúlt egy hónapban 12 milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket.
Szerző(k): Rácz GergőA vállalatalapítók és -vezetők történelmi szinteken szabadulnak meg cégeik részvényeitől. Egyesek évek óta először adnak el részesedést vállalkozásukban, a piaci értékelések emelkedése közepette és az amerikai és egyes állami adótörvények okozzák a "nagy menekülést". A szupergazdagok most még gazdagabbak lesznek és még kevesebbet adnak vissza a közösbe.
Szerző(k): Szabó DánielA Teslát kevesebb mint egy hónapon belül már a második női alkalmazott perli szexuális zaklatás miatt, a két perben az autógyártó amerikai gyárában állítólag "ellenséges munkahelyi környezet" alakult ki a nőkkel szemben.
Szerző(k): Szabó Dániel