Egyre nagyobb előnyre tesz szert a márciusi ukrajnai elnökválasztás előtt a nemrégiben feltűnt, új jelölt, aki a szakértők szerint annyira elhúzott, hogy már tisztátalan eszközökkel sem lehetne megakadályozni, hogy az ország élére kerüljön.
Szerző(k): Komócsin SándorBernie Sanders vermonti szenátor kedden hivatalosan is bejelentette, hogy ismét jelölteti magát a 2020-as elnökválasztáson. A független - de a demokratákkal együtt politizáló - szenátor 2016-ban Hillary Clinton vetélytársa volt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben.
Szerző(k): Szabó DánielAz Egyesült Államok demokráciáját követendő mintának tekintik az egész világon, ám még az ottani elnökválasztást is meg lehet hekkelni abban az értelemben, hogy az eredményét minimális erőfeszítéssel el lehet billenteni az egyik vagy a másik esélyes jelölt irányába.
Szerző(k): Komócsin SándorJurij Lucenko ukrán főügyész utasította a korrupcióellenes ügyekre specializálódott ügyészséget (SZAP), hogy vizsgálja ki azt a feljelentést, amelyben Julija Timosenkót, a Haza (Batykivscsina) párt vezetőjét törvénytelen vagyonosodással gyanúsítják - közölte pénteken a főügyészség sajtóosztálya.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) ma ismét elnököt választott. Nagy Elek személyében egy tapasztalt cégvezető vághat rendet a rendetlenségben.
Szerző(k): Szakonyi PéterÁprilis 21-re írta ki az államfőválasztást Talat Xhaferi macedón parlamenti elnök pénteken Szkopjéban. Az elnökválasztás második fordulóját május 5-én tartják - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMinden idők legtöbb indulóját, 44 jelöltet regisztrált a március 31-i elnökválasztásra az ukrán központi választási bizottság - számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Szerző(k): Szepesi AnitaDonald Trump, az USA elnöke kitalálta, mivel fogja revolverezni ellenfeleit a 2020-as elnökválasztási kampányban. Valamilyen adura szüksége lesz, ugyanis várhatóan nem fogja tudni teljesíteni legfontosabb 2016-os ígéretét: nem fog tudni falat húzni Mexikó és az Egyesült Államok közé.
Szerző(k): Komócsin Sándor