Az adóhivatal elsősorban a húsárukat, az édességet és a tojást áruló boltokat fogja vizsgálni húsvéti razziáján, amelyet az úgynevezett adótraffipaxon nyomon követhetnek az érintettek.
Szerző(k): Komócsin SándorBaleset miatt késnek a vonatok a szolnoki és szegedi vonalon.
Szerző(k): Szabó DánielA biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak, tehát az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök szombattól hétfőig egy országos akció keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.
Szerző(k): Domokos LászlóAz ÁSZ számára ugyanis léteznek ellenzéki vagy kormánypártok, kizárólag ellenőrzött szervezetek vannak - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Időknek.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Parlament ellenőrző delegációt küld Szlovákiába, amely csütörtöktől péntekig tartózkodik az országban, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, valamint a Költségvetési Bizottság tagjai alkotják. A szomszédos államban második hete van belpolitikai válság, amelyet egy tényfeltáró újságíró és menyasszonya megölése idézte elő.
Szerző(k): Szabó DánielMárciusban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb szolgáltatásával, az utólagos adótraffipaxszal a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálja kiemelten - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.
Szerző(k): Szász PéterBeigazolódott, amire a kéményseprők figyelmeztettek: jelentősen nő a kéménytüzek és a szén-monoxid-mérgezések kockázata azért, mert nem kötelező a kéményellenőrzés, és sokan azt sem tudják, hogy nekik kéne kihívniuk a kéményseprőket. A bejelentésre a katasztrófavédelem is reagált.
Szerző(k): Komócsin SándorMárcius elsejétől indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyben a húsvétkor hagyományosan fogyasztott, valamint a szezonális élelmiszereket ellenőrzik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss Gergely