Útmutatót kaptak a magyar kórházak, hogyan szűrhetik, kezelhetik a Vuhan koronavírussal (2019 nCoV) fertőzött betegeket, milyen járványügyi intézkedéseket kell bevezetniük. Ha fertőzést észlelnek, akkor kötelező felderíteni minden olyan személyt, aki a beteggel szoros kapcsolatba került a tünetek fennállása idején. Ismertetjük a lapunk birtokába került dokumentumot.
Szerző(k): Szabó DánielKedden, helyi idő szerint kora délután John Roberts főbíró megnyitotta a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalását - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJohn Bolton, Donald Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója azt nyilatkozta, hogy hajlandó tanúskodni az elnök impeachment-ügyével kapcsolatban összehívott szenátusi meghallgatáson, ha beidézik - írja az Index. Ennek komoly belpolitikai jelentősége van.
Szerző(k): Szász PéterVersenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viagogo AG ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Demokrata Párt képviselői elindították a Képviselőházban a Donald Trump elnök ellen indított vádemelési eljárást. Ráadásul egyből két vonalon indul meg az impeachment: elsőként azzal gyanúsítják, hogy visszaélt a hatalmával, amikor az ukrán elnökre helyezett nyomást, hogy indítson nyomozást Joe Biden egykori demokrata alelnök elnök, másodjára pedig azért, mert szerintük akadályozta a személyével kapcsolatos vizsgálatot.
Szerző(k): Szabó DánielNagy felhajtás kísérheti majd Gyárfás Tamás és Portik Tamás perét a Fenyő-gyilkosság ügyében, amelyet február 11-én kezdenek. Először a felbujtással vádolt Gyárfás vezetheti elő védekezését.
Szerző(k): Komócsin SándorOrvosnak adták ki magukat és halálos betegségeket diagnosztizáltak, majd az általuk felkínált silány minőségű termékek megvásárlása fejében ígértek gyógyulást idős embereknek azok a vádlottak, akiknek büntetőpere a héten kezdődött a Szombathelyi Járásbíróságon - tájékoztatta Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék szóvivője az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelySajtóhírek szerint Donald Trumpot annyira leköti az ellene indított impeachment-vizsgálat - amelynek eredményeként elvileg megfoszthatják a hivatalától -, hogy semmi másra nem tud figyelni. Előfordulhat, hogy - az év elejéhez hasonlóan - karácsony előtt is be kell zárni kormányzati intézmények egy részét.
Szerző(k): Komócsin Sándor