Remek hónapokat tudhatnak maguk mögött a biztosítási szektorba fektetők, kevés kivétellel számottevő profitot lehetett zsebre tenni. A legnagyobb európai biztosítók, hála a hatalmasat javuló hangulatnak és a csökkenő hozamoknak, kifejezetten magas pénzügyi nyereségre tehettek szert és a biztosítási bevételek sem okoztak csalódást.
Szerző(k): Palatinszky PéterAz április elsején bevezetésre szánt \"félszocpol\", amely használt lakás vásárlásra is járna, illetve a már elérhető állami kamattámogatásos hitelkonstrukciók lökést adhatnak a felújítandó lakások piacának. Ez a kategória ugyanis országos átlagban 28 százalékkal olcsóbb ma, mint a jó minőségűek - hívja fel a figyelmet elemzésében a Duna House (DH).
Szerző(k): NAPIAz Országgyűlés jelenleg tárgyalja a kormánypártok által kezdeményezett rezsiköltség-csökkentési törvény-javaslatot. Ennek új eleme, hogy július 1-jétől 10 százalékkal csökkennek az ivóvíz, szennyvíz-elvezetési és hulladékszállítási díjak. A Policy Agenda kutatóintézet azt vizsgálta meg, hogy mekkora költségcsökkenést eredményezhet az elmúlt évekhez képest ez a látványosnak tűnő intézkedés.
Szerző(k): NAPIA kormány a költségvetési lyukak befoltozása miatt 2011 tavaszán célul tűzte ki, hogy átalakítja a rokkantnyugdíj-rendszert. Ennek hatásaként a munkaerőpiacra visszatérő százezreket és közel 100 milliárd forint megtakarítást reméltek. Az eddigi eredmények azonban egyelőre pénzügyi és politikai kudarcot mutatnak - állapította meg elemzésében a Policy Agenda kutatóintézet.
Szerző(k): NAPIMagyarországon az állami bíróságok ügyforgalma 2004-2009 között folyamatosan nőtt, majd 2009 óta csökken, ezalatt azonban a hatékonyság nem javult, azaz az ügyek nem fejeződtek be gyorsabban - állapította meg a GVI elemzése. A cégek számára az ügyek gyorsabb elintézést segíti az MKIK mellett szervezett Választottbíróság, ám annak ügyszáma alacsony.
Szerző(k): NAPIA Nemzetközi Valutaalap (IMF) közelmúltban megjelent országjelentése nem festett túl szép képet a magyar gazdaságról, a szakemberek szerint nem fog teljesülni a 3 százalék alatti hiánycél 2013-ban. Az Erste Group szakemberei szerint a GDP fél százalékának megfelelő kiigazításra lehet szükség, hogy teljesítsük a kulcsfontosságú célt.
Szerző(k): Beke KárolyVideó technikai elemzésünkben az EURHUF és EURUSD devizapárokat, valamint az arany grafikonját tekintjük át. Szót ejtünk a grafikon alapján valószínűsíthető jövőbeni piaci irányokról és emellett beszállási pontokat is azonosítunk.
Szerző(k): AlfatraderNem hatékony megoldás a gazdasági növekedéshez kötni a tárcáknál a jutalmakat – derül ki Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest ügyvezetője elemzéséből. Ez csak arra jó, hogy a változatlan létszámú, de egyre kisebb bérű közigazgatásban erősödjön a kontraszelekció.
Szerző(k): NAPI