A tavalyi nagyon jó év után nem zuhanás vár idén a tőzsdékre, hanem emelkedés, csak nem akkora. Már ha a történelem ismétli önmagát.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásBudapesten 2013 óta megduplázódott az új építésű lakások négyzetméterára, ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást produkálta. A KPMG által vizsgált 8 évben a magyar árak elhagyták a varsói, pozsonyi és zágrábi szinteket, de messze vannak a bécsi, berlini vagy prágai négyzetméteráraktól. Ami jó a lakástulajdonosoknak, nem jó az első lakást keresőknek, mert a lakásárak a nettó jövedelemhez képest is emelkednek - írja friss elemzésében a KPMG.
Szerző(k): Szepesi AnitaNagyon lemaradtak az elmúlt másfél év tőzsde száguldásában kisebb kapitalizációjú cégek részvényei,legalábbis értékeltségi alapon nagyobb társaikhoz képest. Épp ezért sok elemző szerint inkább ezekre kéne jövőre váltani.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz amerikai Igazságügyi Minisztérium átfogó vizsgálatot indít a hedge-fundok és elemzőcégek shortolási stratégiáival kapcsolatban. Megvan az esély arra, hogy a tőzsdei befektetések teljes szabályrendszere átalakul ennek nyomán.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMinden a zöldhidrogén diadalát vetíti előre: 2030-ra már 12 piacon is lehet olcsó, tiszta és elégséges mennyiség az energetikai forradalom levezényléséhez.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA 2013-2014-es nagy magyar rezsicsökkentés nyomán a háztartási energiára fordított kiadások aránya valóban csökkent, ám az állami beavatkozás hatékonysága kétséges, az előnyök megoszlása az egyes jövedelmi csoportok között rendkívül egyenlőtlen, és számos negatív hatás azonosítható. A jövőben a rászorulók támogatására és az energiahatékonyságra kellene a hangsúlyt helyezni - állapítja meg egy új tanulmány.
Szerző(k): Domokos LászlóVéget érhet a tartós bikapiac a világ tőzsdéin, s a növekedési és inflációs sokk után jövőre kamatsokk érheti a globális gazdaságot. Itt a stagfláció, az alacsony növekedés, amely magas inflációval párosul, s ez nem csak gazdasági fordulópontot hozhat, de társadalmit is - vélik a Bank of America szakértői.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Gyógyszerbiztonságossági kockázatértékelő bizottsága (PRAC) a Pfizer és a Moderna vakcinák, valamint a szívizomgyulladás kapcsolatát elemezte két nagy európai tanulmány eredményei alapján - írja a Koronavírus vakcináció oldalon Dobson Szabolcs gyógyszerész.
Szerző(k): Szepesi Anita