Az amerikai történelem legnagyobb mosógép visszahívását jelentette be a koreai cég: 2,8 millió felültöltős mosógépet rendelnek vissza. A gépek, ha nagyobb ruhákat mosnak bennük, annyira vibrálni kezdhetnek centrifugázás közben, hogy némelyik akár szét is eshet. A cég 733 fogyasztói bejelentést kapott, 9 vásárlója pedig konkrétan megsérült az elszabadult mosógépek miatt - írja a 444.hu.
Szerző(k): EconomxNem kell kütyüspecialistának lenni ahhoz, hogy valaki a nagy műszaki áruházláncoknál eladóként helyezkedjen el. Hasznos viszont a jó kommunikációs készség, hiszen az értékesítők jutalékos rendszerben dolgoznak, s ha a hónapjuk jól alakul, a kiskereskedelmi átlagnál lényegesen magasabb fizetség ütheti a markukat. A Napi.hu több áruházi dolgozót is kifaggatott Budapesten és környékén.
Szerző(k): Csernátony Csaba, K. Kiss GergelyAz Otto-csoport csomagszállító vállalata, a Hermes után a Media Markt is bejelentette: megkezdi a robotokkal való házhoz szállítást.
Szerző(k): MTI-EcoAlig kilenc hónappal a bevezetését követően, szeptember elejéig már egymillió magyar állampolgár igényelte az e-személyit - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).
Szerző(k): MTIKeményebb munkára van szüksége a BKV-nek ahhoz, hogy a tervezett határidőre bevezesse az elektronikus jegyrendszert. Az elmúlt hónapokban a projekt módosításáról érkeztek hírek, ami kétségessé tette a rendszer elindítását.
Szerző(k): EconomxMár 2011-ben kifejlesztette egy magyar cég azt az eljárást, amit most Rogán Antal és társai találmányaként emlegetnek, a megoldás alapja pedig évtizedek óta létezik - írja az Index.
Szerző(k): Index.huAz elektronikus jegyrendszer keretében vezeti be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az érintésmentes kártyával való fizetést. A fejlesztések az e-jegyrendszer projekt ütemterve szerint 2017-től kezdődően több lépcsőben válnak elérhetővé.
Szerző(k): MTIAz Euronics elektronikai termékeket árusító cégnek már 64 üzlete van, a legutóbbi Dunakeszin nyílt meg - adta hírül a cég.
Szerző(k): Economx