ekb

05.
04.
16:48
Rendkívüli: még növekedhet az euró kamata

Rendkívüli: még növekedhet az euró kamata

A világ két legnagyobb jegybankja kedden illetve szerdán megtartotta kamatdöntő ülését, és az Európai Központi Bank (EKB) ugyanúgy 25 bázisponttal emelt, mint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Az európai alapkamat azonban csak 3,25 százalék, míg az amerikai 5,25 százalék, és az EKB még nem is elégedett az inflációcsökkenéssel.

Szerző(k): Fellegi Tamás
05.
04.
12:26
Tetőzik a kamatok kamata

Tetőzik a kamatok kamata

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden 25 bázisponttal megemelte az alapkamatot, ugyanakkor a sorok között olvasva úgy tűnik, hogy ezzel be is fejeződött a kamatemelési ciklus a világ leginkább figyelt jegybankjánál.

Szerző(k): Fellegi Tamás
04.
29.
19:15
Az IMF féktelen lakásárakról beszél, de szerinte ennek itt a vége

Az IMF féktelen lakásárakról beszél, de szerinte ennek itt a vége

A Nemzetközi Valutaalap szerint jelentősen túlértékelt az ingatlanpiac és komoly korrekcióra figyelmeztetett Európában.

Szerző(k): Hegedűs Szabolcs
04.
27.
17:18
A forintot erősíti egy friss amerikai adat

A forintot erősíti egy friss amerikai adat

Megjelent a friss amerikai GDP-adat, ami a vártnál lassabb növekedést mutat. Ennek most mindenki örül, hátha nem lesz több kamatemelés az USA-ban, miközben a forint is erőre kapott.

Szerző(k): Fellegi Tamás
04.
26.
18:45
Meglepő dolog történt az egyik legfontosabb lakáspiacon

Meglepő dolog történt az egyik legfontosabb lakáspiacon

Egy friss felmérés szerint márciusban Németországban már emelkedni kezdtek a lakásárak, elsősorban az újépítésű ingatlanok drágulása miatt. A használt lakásoknál egyelőre még nem látszik éles fordulat.

Szerző(k): Economx
04.
18.
14:45
Nagy hiba lenne egyelőre leírni az európai csodát

Nagy hiba lenne egyelőre leírni az európai csodát

Nagyon jól szerepelt az év eleje óta az európai részvénypiac összehasonlítva amerikai társával. Négy hónap felülteljesítés után azonban több befektetési banki jellemző is meg van győződve arról, hogy a kontinens diadalmenete folytatódhat.

Szerző(k): Economx
04.
13.
17:45
Nem akárki mondja, hogy véget ért az energiaválság

Nem akárki mondja, hogy véget ért az energiaválság

Miközben itthon állandóan szankciós válságot emleget a kormány, a német jegybankelnök szerint náluk már véget ért az energiaválság. Németország levált az orosz energiáról, az ellátás bőséges, az ár elfogadható.

Szerző(k): Fellegi Tamás
04.
03.
18:09
Megnyugodtak a piacok, ismét jó erőben az európai bankszektor

Megnyugodtak a piacok, ismét jó erőben az európai bankszektor

Két héttel a Credit Suisse összeomlása után úgy tűnik, jó erőben van az európai bankszektor. Az Unicredit olyan jól áll, hogy saját részben saját magát vásárolja fel.

Szerző(k): Fellegi Tamás
03.
31.
13:45
Rekordmértékben csökkent márciusban az eurózóna inflációja

Rekordmértékben csökkent márciusban az eurózóna inflációja

Az eurózóna inflációja 6,9 százalékra csökkent márciusban, ami az energiaárak erőteljes csökkenésének köszönhető az előző év azonos hónapjához képest – derült ki az európai statisztikai hivatalok által ma közzétett adatokból.

Szerző(k): Horváth Tibor