Február elejétől gyakorlatilag az ország összes dohányboltjában már csak egységes csomagolásba helyezett cigarettákat lehet majd megvásárolni – értesült piaci forrásokból a 24.hu. Eközben komoly üzleti modellváltás zajlik a dohányipari szereplőknél: a cél már nem feltétlenül az olcsóbb termékek tömeges értékesítése.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság mobil WC-k bérlésére és takarítására kötött nettó 200 millió forint értékű keretmegállapodást 2021 júniusában, három évre a YooWC Kft.-vel, amely az egyedüli érvényes ajánlattevő volt az erre kiírt közbeszerzésen. Az induló mennyiség 15 darab mobil wc volt.
Szerző(k): Domokos ErikaA Szeged melletti Tiszaszigeten működik az ország első algafarmja. Jelenleg három, egyenként 5000 literes zárt fotobioreaktorban termesztik a Földünkön 3,5 milliárd éve jelen lévő Spirulina algát csúcsminőségben, havonta nagyjából 100 kilogramm mennyiségben. Az itt készült termékeket azonban sem a mezőgazdaság, sem az ázsiai éttermek nem fogják hasznosítani, azokból táplálékkiegészítők lesznek.
Szerző(k): Kónya ÁdámA szerbiai pszichológusok egyesületének tagjai szerint az eltorzult, gyűlöletkeltő média párosulva az állampolgárok kiszorításával a közügyek tényeleges gyakorlásából káros az egészségre.
Szerző(k): Komócsin SándorA földgáz használatát alapvetően két okból tiltják be, egyrészt vissza akarják szorítani a fosszilis energiahordozó (közvetlen) használatát, másrészt egészségügyi megfontolások is állnak a háttérben. A világon egyre nagyobb erről a vita, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pedig a gázkazánokat is kisorolná a rendszerből.
Szerző(k): Szabó DánielAz ENSZ szerint Afganisztánban már teljes humanitárius katasztrófa van, és a helyzet folyamatosan romlik. A szegénység és az éhínség miatt már nemcsak felnőttek, de gyerekek szerveit is eladják, hogy legalább ideiglenesen pénzhez és élelemhez jussanak az emberek. Mások a gyermekeiket emberkereskedőknek adják el, mert még így is jobb soruk lesz, mintha velük halnak éhen.
Szerző(k): Szabó DánielLengyelországban több mint 9 261 olyan beteg él, akik legálisan jutnak orvosi kannabiszhoz, így ez a legnagyobb populáció Európában egy friss felmérés szerint.
Szerző(k): Tér DiánaA tavalyi elmaradt influenzaszezon után nem feltétlenül kell heves járványra számítani, hiszen a Covid előtt sem volt minden évben kemény influenzaszezon. Ugyanis elég hullámzó, s az évente változó variánsok függvénye, hogy mikor, mennyire pusztít - mondta az Mfornak Eörsi Dániel háziorvos.
Szerző(k): Szepesi Anita