Jellemzően pont a lakosság legidősebb, legkiszolgáltatottabb tagjai maradnak egyedül életük vége felé. Egy online kutatás arra kereste a választ, hogy kivel és hogyan élnek, hány emberrel tartják a kapcsolatot, illetve mennyire elégedettek a mindennapjaikkal a 60-79 közöttiek. A nőket jobban érinti a magány.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz a generáció, amelyiknek legfontosabb lenne az évenkénti szűrés, még mindig túl szemérmes, és csak panasz esetén látogatja meg szakorvosát, amikor már túl késő – fogalmazott dr. Lacó László sebész-urológus, a győri Petz-kórház adjunktusa, aki szerint az évenkénti, férfispecifikus szűrővizsgálat már 45 éves kor fölött ajánlott.
Szerző(k): Gecsei ÁdámMegváltoztak a "nassolási szokások" a pandémia alatt méghozzá részben pozitív irányba - írja a Bakery and Snack élelmiszeripari szaportál, idézve az FMCG Gurus adatait.
Szerző(k): EconomxA felnőtt magyar lakosság nagy része ugyan igyekszik egészségesen táplálkozni, és kerüli a káros szenvedélyeket, mégis megközelítőleg minden negyedik magyar küzd a plusz kilókkal. Ezen belül is főleg a férfiak azok, akik hajlamosak elhagyni magukat – derül ki a Szinapszis Piackutató Napi.hu-nak készített legutóbbi felméréséből, amely arra is rámutat, hogy a sportot jobban szeretjük nézni, mint űzni.
Szerző(k): Hercsel AdélA kormány erre vonatkozó ajánlása ellenére alig valaki visel maszkot Franciaországban a tömegközlekedési eszközökön. Francois Braun egészségügyi miniszter azt javasolja a franciáknak, hogy újra alkalmazzák az óvintézkedéseket - írja az Euronews.
Szerző(k): EconomxElon Musk orvosi eszközöket gyártó Neuralink vállalatát az Egyesült Államok szövetségi hatóságai állatvédelmi szabályok megsértésének gyanújával vizsgálják, miután a személyzet elmondása szerint az állatkísérletek elhamarkodottak, szükségtelen szenvedést és elhullásokat okoznak.
Szerző(k): Gáll AnnaTöbb mint 60 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal a Air7 tüdő vitamint forgalmazó céget. A vállalkozás megtévesztően hirdette a terméket, ugyanis a tüdő egészségét támogató hatását semmi nem alapozta meg.
Szerző(k): Koncsek RitaAz influenzaszámla nagysága Európában 6-14 milliárd euróra is tehető a 18-64 éveseknél. Szakemberek szerint idén az átlagosnál erősebb influenzajárványra lehet számítani, ezért indokolt a munkaerőpiacon aktív korúaknak a megelőzőoltást felvenni.
Szerző(k): Koncsek Rita