Orbán Viktor bejelentkezett Szerbiából, ahová azért utazott, hogy részt vegyen a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanácson.
Szerző(k): Varga CsengeA 442 szavazattal, 144 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban az Európai Parlament képviselői megkérdőjelezték, hogy Magyarország hitelesen tudná-e ellátni az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét 2024 második felében.
Szerző(k): Horváth TiborGrúz partnerével tárgyalt Tbilisziben Nagy István agrárminiszter. A két tárcavezető együttműködési nyilatkozatot írt alá a vetőmagtermesztés, a borászat és a méztermelés területén.
Szerző(k): Horváth TiborJelenleg az intézmény egyre kevésbé képes a szakképzett munkaerőt megtartani, illetve az új munkatársaknak versenyképes fizetést biztosítani. Az újonnan érkező jelöltek bérigénye jóval meghaladja a múzeum által nyújtható fizetéseket.
Szerző(k): EconomxAz olasz kormány sajtóinformációk szerint már belső egyeztetéseket folytat arról, miként közöljék úgy a kínai féllel, hogy nem szeretnék megújítani jövőre az Új Selyemút projektben való részvételüket, hogy közben a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok se sérüljenek jelentős mértékben. Magyarország azonban vélhetően nem követi ebben az ügyben sem a fontos szövetségesnek kikiáltott Giorgia Meloni vezette kabinetet.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz unió arra törekedhet, hogy Brazília, Chile, Nigéria és Kazahsztán magához láncolásával csökkentse Oroszország és Kína gazdasági, illetve diplomáciai lehetőségeit. Mind a négy ország esetében kidolgoztak egy-egy tervet arra, hogy az EU-hoz közelítsék őket.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz unió és a Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok egyre kevésbé kiegyensúlyozottak - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a kínai vezetéssel folytatott pekingi megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEU-szkeptikus párt karjaiba rohanhat a jelenleg kormányzó lengyel Jog és Igazságosság, miután jelen állás szerint a közelmúltban bejelentett ellenzéki pártszövetség maga alá gyűrhetné őket az ősszel esedékes parlamenti választáson. A szélsőjobboldali Konföderáció, amellyel elemzők szerint szükség esetén koalícióra léphetne a kormánypárt, rendszeresen kritizálja az EU mellett az aktuális lengyel nyugdíjrendszert és Ukrajna feltétel nélküli támogatását is.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn