A kormány pénteken döntött arról, hogy 2015-2017-ben összesen 2,3 milliárd forinttal támogatja a magyarországi görögkatolikus egyház új központjának kialakítását Debrecenben.
Szerző(k): EconomxA muzulmán bankok mintájára létre kellene hozni az ortodox keresztény bankrendszert Oroszországban – javasolta a moszkvai patriarchátus egyik vezető tisztségviselője.
Szerző(k): EconomxA települési önkormányzatok, a helyi nemzetiségi önkormányzatok és az egyházi intézmények a jövő héttől megtalálják az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján a szervezet által kidolgozott teszteket, amelyek kitöltésével pontos képet kaphatnak saját működésükről és szükség esetén szabályosabbá tehetik azt.
Szerző(k): MTI-EcoElutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden a magyar kormány fellebbezését a magyar egyházügyi törvényt elmarasztaló április 8-i ítélete ellen.
Szerző(k): MTIA feltámadásnak az is az üzenete, hogy nincs feloldhatatlan ellentét, nincs jóvátehetetlen bűn, nincs felesleges ember vagy közösség - mondta Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén.
Szerző(k): MTIA strasbourgi emberi jogi bíróság szerint sérti a vallásszabadságot és a gyülekezés szabadságát a magyar egyháztörvény - értesült az Index. A törvényt korábban az Alkotmánybíróság is megsemmisítette, erre válaszul az Országgyűlés egy nem túl elegáns húzással beleírta az Alaptörvénybe a korábban alkotmányellenesnek minősített szabályokat.
Szerző(k): Index.huAz egyházfinanszírozási rendszert újra kell gondolni, mert a személyi jövedelemadó (szja) egyszázalékos felajánlásához és az annak évenként változó kiegészítéséhez kötött rendszer nem nyújt stabil, kiegyensúlyozott és tervezhető gazdálkodást az egyház számára monsta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.
Szerző(k): EconomxAz Országgyűlés hétfőn jóváhagyta a vatikáni szerződés módosítását, e szerint az állam a bevett egyházaknak felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát kiegészíti az összes szja-bevétel egy százalékára.
Szerző(k): MTI