A vállalkozásoknak május 31-éig kell benyújtaniuk a társaságiadó-bevallást, és gondoskodniuk kell a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz elmúlt kilenc évben 2800 templom újult meg és 120 épült fel a magyar kormány támogatásával.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyetértenek a kormány családtámogatási rendszerével a történelmi keresztény egyházak - közölte a katolikus, a református és az evangélikus egyház püspökeinek szerdai budapesti, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati székházában tartott találkozója után az MRE kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar kormány a világon szinte elsőként hozott létre kormányzati tisztséget az üldözött keresztények védelmére. Az elmúlt években pedig több milliárd forintot küldött az arab térségben élő hívek megsegítésére, de mexikói templomfelújításra is jutott támogatás.
Szerző(k): Szabó DánielAhogy az Európai Néppártban felfüggesztett magyar Fidesz is a kereszténység védelméről beszélt, és gyanúsította azzal Webert, hogy balra fordult ezektől a gyökerektől, most a pártszövetség listavezetője, Manfred Weber is a vallási tanítások fontosságáról beszélt.
Szerző(k): Szabó DánielKözzétette szerdán a Vatikán Ferenc pápa romániai látogatásának részletes programját, amely szerint június 1-jén 11 óra 30 perckor kezdődik a csíksomlyói hegynyeregben a katolikus egyházfő által pontifikált szentmise - adta hírül az MTI. A szentmisére több mint 110 ezren regisztráltak.
Szerző(k): Domokos ErikaIsmételten elítélte a Srí Lanka-i robantásos merényleteket Ferenc pápa a Szent Péter téren húsvét hétfőn délben mondott beszédében, amelyben kijelentette, hogy az embertelen terrorista támadások soha sem igazolhatók.
Szerző(k): Domokos ErikaA becsült nettó 1 milliárd 252 millió forint helyett nettó 1 milliárd 745 millió forintéret újíthatja fel a szegedi fogadalmi templomot a Kalotherm Építőipari Zrt.
Szerző(k): Németh Géza