Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozatra történő felkészülést elősegítve, Veszprém Megyei Jogú Város és térsége fejlődését támogatva a kormány 49,5 milliárd, míg a Veszprémi Főegyházmegye részére 39 milliárd forintot hagyott jóvá.
Szerző(k): Németh GézaXVI. Benedek emeritus pápa súlyosan megbetegedett azt követően, hogy hazatért szülőföldjéről, Bajorországból, ahol haldokló fivérét látogatta meg – írta a Passauer Neue Presse című német napilap hétfőn.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Budapest I. kerületében épülő egyetemi tehetséggondozó központot, valamint a Gödöllői Premontrei Apátság templom és sportközpont építését tette a közigazgatási hatósági ügyek intézése szempontjából nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé a kormány.
Szerző(k): Németh GézaNagyot nőtt az egyházi fenntartású óvodák és iskolák száma az elmúlt tíz évben, ennek eredményeként ma már minden negyedik gimnazista valamelyik egyház árnyékába tanul.
Szerző(k): Komócsin SándorA vallásos könnyűzene képviselőinek ad támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi. A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, 300 millió a profi zenészeknek, százmillió a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. Folytatódik a templomi orgonák és más hangszerek felújítási programja, erre is százmillió forintot biztosít a kormány" - mondta Fekete Péter az Emmi kultúráért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Domokos ErikaSok éven át tartó építés után elkészült az orosz hadsereg katedrálisa, amely méretével is azt akarja kifejezni, milyen gigantikus sikereket értek el több száz év alatt az orosz katonák.
Szerző(k): Barabás JúliaA Belarusz Köztársaság Mogiljev városában található, Uszpenszkij Szűz Mária és Szent Sztaniszláv székesegyház rekonstrukcióját támogatja a magyar kormány, az adófizetők pénzéből 165 millió forinttal.
Szerző(k): Németh Gézamost annyira szükségünk van egy emberségben gazdag jövőképre, mint még soha. Nem kezdődhet minden azzal, hogy visszatérünk az önző sikerre törekvéshez anélkül, hogy törődnénk azokkal, akik hátramaradtak - mondta pünkösdvasárnapi misén Ferenc pápa.
Szerző(k): Domokos Erika