Nagyon sok feltöltőkártyás előfizető késett le az adategyeztetésre megadott június 30-i határidőről, vagy ennyire sok sim-kártya volt szükségtelen.
Szerző(k): Szász PéterLezárult a feltöltőkártyás mobiltelefon előfizetések adategyeztetése, a nem azonosított SIM-kártyákat a szolgáltatóknak július 1-jén a jogszabály szerint ki kellett kapcsolniuk.
Szerző(k): Domokos ErikaOnline is megköthetik új szerződésüket azok a Telenor-ügyfelek, akik lekésték az adategyeztetést - adtí hírül a cég.
Szerző(k): Szász PéterA New York-i egyesült ortodox zsidó hitközség közleményben ítélte el "az Orbán Viktor miniszterelnök elleni uszítást", amelynek szerzői azzal vádolják a kormányfőt, hogy olyan személyeket tűr el és méltat, akik kapcsolatban voltak a náci rezsimmel. A közlemény a New York-i Főkonzulátus honlapján jelent meg - idézi az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA lengyel kormánynak a hét végéig elő kell vezetnie javaslatát a minimálbér jövő évi emelésére. Lengyelországban még létezik egyfajta érdekegyeztető tanács, amelyen a munkaadók, a munkavállalók és a kormány gyúrják egymást az ügyben.
Szerző(k): Komócsin SándorSzinte lehetetlen teljesíteni határidőre a feltöltőkártyások adategyeztetését - panaszolta Kutas István, a Telenor Magyarország kommunikációs vezetője az InfoRádiónak. Tömve vannak az ügyfélszolgálatok, túlterhelt és emiatt lelassult a központi adatbázis.
Szerző(k): Szász PéterNem kell sms-t küldeniük az adategyeztető dominósoknak. Márpedig csalók ezzel próbálkoznak.
Szerző(k): Csernátony CsabaAlig egy hónap van már csak a feltöltőkártyás mobilügyfelek számára, hogy egyeztessék adataikat. Egy meglehetősen idegesítő hibaüzenetre bukkantunk, ami sokakra a frászt hozhatja. Mutatjuk, mit érdemes tenni ez esetben.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna