A tunéziai közlekedési minisztérium felfüggesztette a tuniszi reptérre érkező és induló összes Emirates-járatot. A konfliktus alapja, hogy az Egyesült Arab Emirátusok légitársasága pénteken nem engedett fel két tunéziai nőt a dubaji járatára - írja az Index.
Szerző(k): Szabó DánielHét ajánlat érkezett a csődvédelemben működő Alitalia légitársaságra - közölte az olasz társaság a honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaKatar kész a párbeszédre, ugyanakkor el fogja utasítani az arab államok követeléseit, mert azok célja nem a terrorizmus elleni küzdelem, hanem az ország szuverenitásának megcsonkítása - mondta Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni katari külügyminiszter szombaton riportereknek Rómában az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaN. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő szerint egyelőre nem látni, milyen lesz a kihátrálás a katari feszültségből, és az is kérdés, hogy a térség olajmonarchiáit tömörítő együttműködési tanács túléli-e a válságot, s ha igen, milyen engedményekkel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanHáborúba torkollhat az Öböl-menti arab országok konfliktusa - figyelmeztetett Sigmar Gabriel német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.
Szerző(k): Szepesi AnitaA dubaji városi kormányzat több vezetőjét elbocsátotta Sejk Mohamed bin Rasíd Ál-Maktúm, Dubaj uralkodója és az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke, miután meglepetésszerű látogatásakor nem találta őket a hivatalban.
Szerző(k): MTIMagyarország nagy hangsúlyt helyez a kétoldalú együttműködés erősítésére a Perzsa (Arab)-öböl menti és az arab országokkal - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Sejk Abdalláh bin Zájid Ál-Nahajannal az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterével folytatott tárgyalást követően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint.
Szerző(k): MTIHiába emelkedett jelentősen az olaj árfolyama az elmúlt hetekben, a Nemzetközi Energetikai Ügynökség friss jelentése szerint korai még fordulatról beszélni, a piaci egyensúly még egy két évig nem fog helyreállni.
Szerző(k): Economx