Ismét a Budapest Airportot választották az utasok a Skytrax nemzetközi szavazásán a legjobb kelet-európai repülőtérnek, ezzel egymás után hatodik alkalommal nyerte el a ferihegyi légikikötő a legrangosabb nemzetközi kitüntetést.
Szerző(k): Szabó DánielA többszörösére ugorhat egy átlagos ügyfél számára az átutalások költsége, ha tovább emelkedik a tranzakciók száma. Márpedig az azonnali utalás júliusi bevezetése után ez jóformán elkerülhetetlen.
Szerző(k): Herman BernadettA közterület-használati díjnak a gazdasági szolgáltatás értékéhez kell igazodnia - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) egy kirívóan magas díjat megállapító önkormányzati rendelet mellékletének megsemmisítésével kapcsolatban.
Szerző(k): Szabó DánielKaren Uhlenbeck, az austini University of Texas professzora nyerte a 2018-as Abel-díjat, a matematika legrangosabb nemzetközi díját, amit a norvég tudományos akadémia ítél oda - adta hírül az Index.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából több állami kitüntést is adományozott. Megvannak a Kossuth-, a Széchenyi-díjasok, valamint a Magyar Érdemrendeket.
Szerző(k): Szabó DánielAki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából elmondott beszédében pénteken az Országházban, mielőtt átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielMagyar sikerrel zárult szombat este a Monte-Carlói Nemzetközi Filmfesztivál. Reisz Gábor alkotása, a Rossz versek kapta a fődíjat az Emir Kusturica által elnökölt zsűritől. Ezt az elismerést először nyerte el magyar film, a díjat a magyar rendező vette át a fesztivál záró gálaestjén Monte-Carlóban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÁtadták az Év szállodája 2018 elismeréseket a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által - a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával - tavaly ötödször kiírt pályázaton - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika