A miniszterelnök Luxembourgba és Egyiptomba utazik a héten, s Dunaújvárosban is bepótolja a múlt heti betegsége miatt kihagyott programját.
Szerző(k): MTI, EconomxEgy sor komoly probléma ellenére idén már nyereséggel zár az ISD Dunaferr Zrt. Az orosz tulajdonban levő acélmű ennek ellenére állami segítségre számít, így tudná fenntartani az ország egyetlen vas- és acélgyárát.
Szerző(k): Szakonyi PéterAz ISD Dunaferr Zrt. működése stabil, a cég az elmúlt hónapokban önfenntartóvá vált, megfelelő minőségben és mennyiségben ki tudja elégíteni a piaci igényeket - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára Dunaújvárosban, miután szerdán előbb a Hamburger Hungária Kft., majd a Dunaferr vezetőivel tárgyalt.
Szerző(k): MTIAz ukránok számíthatnak ránk, de azt is látni kell, hogy nem tudunk úgy mást megsegíteni, hogy közben föláldozzuk a saját energiabiztonságunkat. Egyensúlyt kell találni - mondta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a Dunaújvárosi Városi Televíziónak adott interjúban.
Szerző(k): MTIAz ISD Dunaferr Zrt. stratégiai megállapodást köthet a magyar kormánnyal, ennek előkészületei már megkezdődtek – jelentette be Dunaújváros fideszes polgármestere a cégvezetéssel folytatott egyeztetést követő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIA Dunaferr érdekvédői meg akarják tudni a cég vezetőségétől, hogy igazak-e a Dunaújvárosban terjedő hírek az újabb tömeges elbocsátásokról. Lehet, hogy a csak a választások miatt kaptak ígéretet ennek elkerülésére?
Szerző(k): portfolio.hu, EconomxBefejeződött a DaHar projekt három éves ciklusa, amelynek eredményeként elkészült a dunaújvárosi kikötő fejlesztési stratégiája. A fő cél egy logisztikai és szolgáltatási központ létrehozása Dunaújvárosban – hangzott el a csütörtöki projektzáró konferencia előtti sajtótájékoztatón, Dunaújvárosban.
Szerző(k): MTIA Dunaferr vezetésével és a vasmű szakszervezeteivel egyeztetett a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Czomba Sándor arról beszélt, hogy a kormány továbbra is fenntartja vételi szándékát, de a korábbiaknál jóval kevesebb esélyt lát erre.
Szerző(k): portfolio.hu, Inforádió