A hatósági üzemanyagárak kivezetése után azonnal jelezték a taxisok, hogy tárgyalni szeretnének a szolgáltatási díjak emeléséről. A fővárosi önkormányzat és a taxis szervezetek között már decemberben megkezdődtek a tárgyalások. Lapértesülések szerint az első megállapodás-tervezet 19 százalékos áremelést tartalmaz.
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltA pénteken megjelent inflációs adatot elemzők értékelték, és bár különösen az élelmiszerek drágulása igen fájdalmas, úgy látják, hogy még az idén jelentősen csökken a fékeveszettnek tűnő áremelkedési ütem.
Szerző(k): Economx2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,9 százalékkal nőttek, 2022-ben pedig átlagosan 14,5 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest.
Szerző(k): Károly GáborVéget érni látszik az évek óta tartó száguldás a bécsi lakáspiacon, az emelkedő kamatok és megélhetési költségek a világ legélhetőbb városában is éreztetik hatásukat. Az árak azonban nem esnek, inkább csak nem nőnek olyan gyorsan – állítják szakértők.
Szerző(k): EconomxAz inflációnál is gyorsabb ütemben emelkednek az újautó-árak Magyarországon, és világszerte hasonló a helyzet, ami nem sok jóval kecsegtet.
Szerző(k): Sánta AndrásMegközelítően 187 ezer darab idei évre érvényes országos és megyei úthasználati jogosultság talált gazdára, a decemberi kampányban. Ez 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA legjobban a gazdasági szakok önköltséges képzéseinek ára emelkedett, a hallgatóknak ez az egyetemi évek alatt akár több százezer forint többletkiadást is jelenthet. Jellemzően 40-50 ezer forinttal kell többet fizetni egy félévért. Jó hír azonban, hogy a pedagógusképzés és az orvosképzés díja nem változott.
Szerző(k): EconomxOroszország tavaly majdnem kétszer annyi bevételre tett szert, mint az előző évben, tehát még ha jövő évben egyáltalán nem kapna semmilyen bevételt energiahordozókból, akkor is a 2022-es bevételekből biztosítva van a következő évi költségvetése is – közölte Bendarzsevszkij Anton, az Oeconumus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója.
Szerző(k): Sánta András