27 éve nem mért magasabb inflációt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH): januárban 25,7 százalékra ugrott a fogyasztói árak emelkedésének üteme, amit elsősorban a hatósági üzemanyagárak eltörlésének áthúzódó hatása, a vártnál jóval nagyobb mértékben dráguló szeszes italok, valamint a szolgáltatások okoztak, azonban az élelmiszerárak emelkedése már lassulást mutatott. A továbbra is erős árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 25,4 százalékra ugrott. Egyes elemzők a januári adat után már emelnének is az idei évre szóló inflációs prognózisukon – összességében 17-18 százalékos drágulást várnak éves átlagban.
Szerző(k): EconomxJanuárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte gyorstájékoztatójában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,3 százalékkal nőttek.
Szerző(k): Károly GáborAz Európai Unióban itthon a legdrágább a pizza az Eurostat decemberi adatai alapján. Az Amerikai Egyesült Államokban február 9-én tartják a Nemzeti Pizza Napot, ezért most közölte a pizza-inflációs adatokat az EU statisztikai hivatala.
Szerző(k): Horváth BalázsVatera összeállításából kiderül, hogy akár egy üres magnókazetta, vagy egy gyerekkori autós játékkártya is komoly értéket képviselhet, de még egy népszerű mesekönyv is drága ritkasággá válhat – közel sem csak a műtárgyak értéke emelkedhet a sokszorosára.
Szerző(k): Varga CsengeA brutális élelmiszerinfláció miatt egyes termékek ára a duplájára nőtt. A legalapvetőbb élelmiszerekért 85-110 százalékkal is többet kell fizetni, mint például a vajért, a kenyérért, a tejért, tejfölért, sajtért vagy tojásért. Ezek közül a magyar fogyasztók válaszai alapján rangsorolható, mely élelmiszerek drágulása sokkolta leginkább az embereket.
Szerző(k): Varga CsengeAzt is hihetnénk, ennél rosszabb már nem lehet, de a magyarok arra számítanak, hogy tovább romlik az életszínvonaluk. Miközben sokan látják elég borúsan a jövőt, a kihívásokkal teli gazdasági helyzet egyre inkább rávilágít arra, hogy mennyire fontos az anyagi tervezés, a megtakarítás és a hosszú távú öngondoskodás.
Szerző(k): Varga CsengeAz olcsóbb fenntartás miatt nőtt a kereslet a rezsivédett panellakások iránt 2022-ben. Fejér megyében az adásvételek 70 százalékánál családi házra szerződtek. Aki használt helyett újépítésű otthont választott, a megfizethetőség miatt a szobák számában kötött kompromisszumot. A megye legnépszerűbb területe a megyeszékhely és környéke, a tranzakciók több mint harmada zárult 2022-ben ezen a területen.
Szerző(k): Varga CsengeA Pick szalámit drágábban adják Magyarországon, mint számos német boltban, miközben a nyugat-európai átlagkereset több mint kétszerese a magyar fizetéseknek.
Szerző(k): Varga Csenge