Helmut Kohl egykori német kancellár a nemzetek és a kereszténység Európáját képviselte - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek szombaton Strasbourgban, a német konzervatív politikus rendkívüli európai búcsúztatását követően. A kormányfő leszögezte: a nemzeteknek meg kell kapniuk a megbecsülést és az elismerést, mindent, ami "megilleti" őket.
Szerző(k): Szepesi AnitaTörténelmi lépés az Európai Unió védelmi dimenziójának megerősítése, amelyről az uniós vezetők találkozóján döntés született - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtöki brüsszeli állam- és kormányfői ülés első szakaszát lezáró sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElméletileg még visszafordítható lehet az Egyesült Királyság kiválási folyamata az Európai Unióból - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Ezt megelőzően kőkeményen indított az EU: rákényszerítette saját napirendjét a britekre a válási tárgyalások kezdetén.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMiközben Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a terrorizmus elleni küzdelem európai együttműködésének erősítését szorgalmazta a londoni terrortámadásról Theresa May brit miniszterelnökkel vasárnap folytatott telefonmegbeszélésén, Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke arra kérte az államfőt, hogy hívjon össze egy \"terrorizmus elleni Jaltát\".
Szerző(k): Szepesi AnitaNincs azonos véleményen az Európai Unió és az amerikai elnök Oroszországot illetően, az ukrajnai konfliktus ügyében azonban úgy tűnik, hogy hasonló a felek álláspontja - jelentette ki csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, miután megbeszélést folytatott Donald Trumppal.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNem állítható bizonyosan, hogy az Európai Unió és az amerikai elnök azonos véleményen van Oroszországot illetően, az ukrajnai konfliktus ügyében azonban \"a jelek szerint hasonló\" az álláspontjuk - jelentette ki csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, miután megbeszélést folytatott Donald Trumppal.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanFranciaország mindig is központi szerepet játszott az Európai Unió építésében és továbbfejlesztésében - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn, Emmanuel Macron megválasztott francia elnöknek írt gratuláló levelében.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Egyesült Királyság tervezett kilépése után az Európai Unióban maradó tagállamok egységét mutatja, hogy a \"huszonhetek\" vezetői szombati brüsszeli találkozójukon mindössze négy perc alatt elfogadták a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó irányelveiket; ezt az egységet nem lesz könnyű megőrizni, azonban mindent meg kell tenni ennek érdekében - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az ülés után.
Szerző(k): Szász Péter