Két atomnagyhatalom urántartalmú lőszereket akar bevetni Magyarország szomszédjában: ebből látható, hogy a háborús helyzet minden korábbinál súlyosabb – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
Szerző(k): EconomxÁrtatlannak mondta magát Donald Trump volt amerikai elnök a bíróságon az otthonában tárolt titkosított iratok ügye miatt ellene felhozott vádakban.
Szerző(k): Varga CsengeA titkosított iratok ügyében komolyabban megütheti a bokáját Donald Trump volt amerikai elnök, mint a felnőttfilmes színésznő lefizetése miatt. Előbbiek esetében szövetségi vádemelés történt, és kedden kell az üzletemberként is tevékenykedő politikusnak megjelennie miatta a bíróságon. Letartóztatásra egyelőre nem kell számítani, hosszabb távon azonban benne lehet a pakliban.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennWashington várhatóan körülbelül 500 millió dollár hátralékot fizet, és indul a szervezet igazgatótanácsi tagságáért a novemberi szavazáson, mivel ezzel ellensúlyozni kívánja Kína befolyását.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraSoros György átadta fiának 25 milliárd dolláros vállalkozásának irányítását, ugyanakkor a 37 éves Alexandert jobban foglalkoztatja a politika, mint édesapját. Egy korábbi interjúban a milliárdos egyébként még arról beszélt: nem akarja, hogy az alapítvány vezetését valamelyik gyermeke vegye át. Később sokan arra számítottak, hogy Jonathan Soros lesz az utód.
Szerző(k): EconomxLengyelország ellen kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió az új jogszabály miatt. Az Egyesült Államok nyugati fele a kanadai erdőtüzek miatt füstben fuldokolt, Donald Trump pedig újabb bírósági idézést kapott. Megsemmisült a kahovkai vízerőmű gátja, az evakuáció közben egymásra mutogatott Oroszország és Ukrajna. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): EconomxNem unatkozhatnak mostanában Donald Trump ügyvédei, az Egyesült Államok volt elnöke ellen ismét vádat emeltek, ezúttal az otthonában talált minősített iratok miatt. Kedden kell megjelennie a bíróság előtt.
Szerző(k): EconomxAz Egyesült Államok volt alelnöke, Mike Pence hivatalosan is bejelentette, hogy indul az amerikai elnökválasztáson a republikánusok oldalán. A 63 éves Pence szerdán indítja el hivatalos kampányát Iowa államban.
Szerző(k): Economx