Szép lassan komótosan csökkenhetnek a kamatok az eurózónában a közgazdászok véleménye szerint. A szakértők úgy látják, jobb, ha az EKB később csökkent mintha elhamarkodottan lépne. A legnagyobb, európai gazdaságot fenyegető veszélynek az amerikai elnökválasztást és az infláció kiújulását látják és persze a geopolitikai helyzet esetleges romlását.
Szerző(k): EconomxMásfél év után találkozik újra a két politikus.
Szerző(k): T. E.Nemcsak az amerikai, de az európai részvényárfolyamok is történelmi magasságokba emelkedtek az elmúlt napokban. Európában a tengerentúlhoz hasonlóan részvények egy kis csoportja hajtja az emelkedést és ezek az úgynevezett GRANOLA részvények még meg is verték az amerikaiakat.
Szerző(k): EconomxLegalábbis a republikánusoknál. Michigan államban folytatódnak az amerikai előválasztások kedden, egy héttel az összesen 15 tagállamot érintő úgynevezett Szuperkeddet megelőzően.
Szerző(k): EconomxAz exelnök azzal érvelt, hogy az ingatlanfejlesztőknek széles mozgásterük van arra, hogy ingatlanjaikat saját belátásuk szerint értékeljék, a bankok pedig nem jártak rosszul.
Szerző(k): Horváth TiborA meglévő globális világrend mennyire rugalmas, meddig képes működni a világ legerősebb hatalmának aktív, konstruktív szerepvállalása nélkül? Erre a kérdésre 1945 óta nem lehet tudni a választ, ha azonban Donald Trump győz novemberben, a világ gyorsan megkaphatja azt.
Szerző(k): Horváth TiborAz orosz elnök a saját igazának igazolását látja abban, hogy Joe Biden súlyos szavakkal illette őt egy San Franciscó-i adománygyűjtő kampányrendezvényen.
Szerző(k): Horváth TiborA volt elnök a Fox Newsnak adott interjújában beszélt arról, hogy az ellene indított jogi eljárások lényegében a múlt héten elhunyt orosz politikus megpróbáltatásaihoz hasonlóak.
Szerző(k): Vermes Ádám