diák

05.
08.
13:22
Extra pénzt kaphatnak az ELTE diákjai

Extra pénzt kaphatnak az ELTE diákjai

A rendkívüli helyzet ideje alatt végzett, önkéntes hallgatói tevékenység támogatására ösztöndíjat hozott létre az ELTE Hallgatói Önkormányzat. A juttatással a segítségnyújtás ilyen formájának népszerűsítése mellett a veszélyhelyzet miatt diákmunka-lehetőségtől elesett, de önkéntes alapon dolgozó hallgatókat szeretnék segíteni.

Szerző(k): Csernátony Csaba
05.
04.
13:06
Nagyon sok diák került nehéz helyzetbe a Diákhitel Központ vezetője szerint

Nagyon sok diák került nehéz helyzetbe a Diákhitel Központ vezetője szerint

A bevezetése óta eltelt kicsit több mint három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Pluszt - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója az M1-en.

Szerző(k): Szász Péter
05.
01.
13:43
PDSZ: jogi szempontból is több sebből vérzik a május 4-i érettségi

PDSZ: jogi szempontból is több sebből vérzik a május 4-i érettségi

Egészségügyi megfontolások, jogi szempontok, a diákok érdekei és szervezési szempontok is a május 4-i érettségi ellen szólnak - hívja fel a figyelmet a pedagógusok szakszervezete.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
28.
11:50
Most ECDL-bizonyítványt ér egy jeles informatikaérettségi

Most ECDL-bizonyítványt ér egy jeles informatikaérettségi

Az oktatásért felelős minisztérium és a Neumann Társaság megállapodása értelmében az emelt-, vagy középszintű informatikai érettségi vizsgát jelesre teljesítők további vizsga nélkül igényelhetnek ECDL-bizonyítványt, amelyet az idei évtől kezdve már elektronikus úton juttatnak el számukra, így a postára sem kell elmenni a dokumentumért - tudatta a Neumann Társaság.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
04.
24.
22:05
Koronavírus: eddig nem publikált, izgalmas adatokról beszélt a Semmelweis Egyetem rektora

Koronavírus: eddig nem publikált, izgalmas adatokról beszélt a Semmelweis Egyetem rektora

A koronavírus-járvány nem eszkalálódik a népességben, nincs tömeges fertőzés, viszont a kórházak, idősotthonok és hajléktalanszállók veszélyben vannak. A fertőzéssel összefüggésben elhunytak jelentős része sosem került lélegeztetőgépre. A négy orvosi egyetem végzett PCR-tesztek 2,7 százaléka lett pozitív - mondta többek között egy külföldi diákoknak tartott videokonferencián Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. A nem nyilvános Youtube videót a 444.hu szúrta ki.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
24.
18:15
Fontos bejelentés érkezett az érettségiről

Fontos bejelentés érkezett az érettségiről

A járványügyi szakemberek is egyetértenek abban, hogy szigorú biztonsági intézkedésekkel elkezdődhetnek az érettségi vizsgák május negyedikén - közölte Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkára a kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
24.
16:49
Koronavírus: fokozatosan indul újra az oktatás Ausztriában

Koronavírus: fokozatosan indul újra az oktatás Ausztriában

Szigorú óvintézkedések mellett, fokozatosan indulhat újra az oktatás az ausztriai iskolákban májusban - jelentette be Heinz Fassmann oktatási miniszter egy bécsi sajtótájékoztatón az MTI szerint.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
21.
09:30
Matekérettségi: ezek témakörök a legesélyesebbek

Matekérettségi: ezek témakörök a legesélyesebbek

Kíváncsi rá, hogy melyik témakörrel hány pontot lehet szerezni a matekérettségin? 70 ezer diákot és családjukat ez most biztosan érdekli két héttel a dolgozatírás előtt.

Szerző(k): Domokos László
04.
16.
20:49
A rászoruló portugál gyerekek ingyen laptopot és mobilnetet kapnak a távoktatáshoz

A rászoruló portugál gyerekek ingyen laptopot és mobilnetet kapnak a távoktatáshoz

Ingyen laptopot, mobilnetet és jogtiszta programokat kapnak a portugál államtól a gyerekek, hogy gond nélkül vehessenek részt a távoktatásban. Problémáikat diszkréten kezelik, a tanárnál jelzik a hiányt, a protán pedig felvehetik az eszközöket - írja helyi beszámolókra hivatkozva a 444.hu.

Szerző(k): Szepesi Anita