Újabb 52 településen tette elérhetővé mobilszolgáltatásait a Digi, így már több mint 650 városban és község tartozik a rendszerhez.
Szerző(k): Szász PéterA második negyedévben előfizetői számának növekedése mellett magasabb bevételre tett szert és növelte működési eredményét a román Digi Communications N.V. internet- és kábeltévé szolgáltató vállalat a csoport honlapján közzétett beszámoló szerint.
Szerző(k): Szász PéterA Digi Kft. szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírság, illetve annak mértéke nem áll arányban a társaság eljárási, adminisztratív mulasztásának súlyával, ezért kezdeményezi a végzés bírósági felülvizsgálatát - közölte a távközlési szolgáltató pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) módosította a Digi-Invitel fúziót jóváhagyó, tavasszal kiadott határozatát és egyúttal eljárási bírságot szabott ki a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft.-re ismételten hibás információszolgáltatás miatt. A GVH szerint a cég újfent nem tájékoztatta a hatóságot a valós helyzetről, ami utólag kiderült.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjabb 32 településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatásait a Digi, így összesen már 579 városban és községben tesztelhetik a szolgáltatást az ügyfelek - adta hírül a szolgáltató.
Szerző(k): Domokos LászlóA napokban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 100 millió forintos bírságot szabott ki a Digi Távközlési Kft.-re, miután két, nagy számú ügyféladatot tartalmazó adatbázis is megszerezhetővé vált. A vállalat a bírságot rendkívül túlzónak érzi, ezért fellebbez a bíróságon a döntés ellen. Mit érdemes tanulni az ügyből?
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRekordösszegű, százmillió forintos bírság megfizetésére kötelezte határozatában a Digi Távközlési Kft.-t a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), miután a cég nem megfelelő adatvédelmi háttérintézkedéseinek hatására két, nagy számú ügyféladatot tartalmazó adatbázis is megszerezhetővé vált - írja a hwsw.
Szerző(k): Szász PéterA DIGI és az Invitel ügyfelei június 30. után, újabb fél évig 0 forintos havidíjért, korlátlan mobiladat-forgalommal, hűségidő nélkül vehetik igénybe a DigiMobil szolgáltatásait - adta hírül a cég.
Szerző(k): Szász Péter