Az előzetes adatok szerint 2020-ban 92 233 gyermek született, és 139 549-en haltak meg. A születések száma 3,4, a halálozásoké 7,7 százalékkal haladta meg az előző évit. Decemberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva az élveszületések száma 7,9 százalékkal csökkent, a halálozásoké 44 százalékkal emelkedett közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző(k): Szepesi AnitaA 40 éves nők több mint egyharmada volt hajadon Magyarországon, a nők 33, a férfiak pedig 36 éves korban kötöttek házasságot – derül ki többek között a Központi Statisztikai Hivatal kutatásából.
Szerző(k): Rácz GergőDél-Koreában 1953 óta tartanak népszámlálást és most először fordult elő, hogy csökkent a lakosság száma - írja a South China Morning Post híre nyomán a Telex.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jelenlegi demográfiai trendek alapján mindenképp szükséges félretenni, anélkül jó eséllyel nem biztosított az időskori megélhetés.
Szerző(k): Rácz GergőÁtlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg - közölte a pénzügyminiszter szombat reggel közösségi oldalán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz év elején 9,77 millió fő élt Magyarországon, héttizedük városban. 92,5 ezren még nem töltötték be első évüket, a legalább 90 évesek száma pedig 65,2 ezer fő volt - derül ki többek között a KSH 2019-es Demográfiai Évkönyvéből.
Szerző(k): Szepesi AnitaKutatásban vázolták fel, hogy milyen elterjedt tulajdonságai vannak Magyarországon az egyedülálló, egyedül élő társadalomnak.
Szerző(k): Rácz GergőAzok az ösztönző családtámogatások, amelyeket fokozatosan és egyre bővülő módon épített ki a kormányzat 2010 óta, meghozták az eredményeket: javulnak a demográfiai mutatók, és amellett, hogy a gyermekvállalási kedv is egyre nagyobb, nőtt a foglalkoztatási szint, mindezek miatt a családok jövedelmi helyzete jelentősen javult – mondta Fűrész Tünde, a kormány által alapított Kopp Mária Intézet elnöke a Magyar Nemzetnek. Fűrész szerint a házasságkötések számának növekedése olyan alap, amely előrevetítheti, hogy több gyerek fog születni a következő tíz évben.
Szerző(k): Domokos Erika