Közzétette a Pénzügyminisztérium a 2023-as költségvetési tervezet kontextusát megadó előrejelzéseket és mellékleteket, amelyekből látszik, hogy hosszútávon sem várják a nyugdíjrendszer fenntarthatóbbá válását. Sőt, már 15 év múlva minden harmadik dolgozóra jut egy eltartott nyugdíjas. Az arány pedig hosszútávon is csak romlik majd. Mindez pedig a GDP-arányos nyugdíjráfordításokon is meglátszik majd. A problémát felismerve a nyugdíjasok képviseleti szervei és a Magyar Nemzeti Bank is reformokat javasol.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Nemzeti Bank új csomagjában részletesen foglalkozik a hazai nyugdíjrendszer átalakításával, korszerűsítésével. A javaslat egyik elemeként a várható életkorhoz kapcsolnák a nyugdíjbavonulás időpontját, ami a gyakorlatban a nyugdíjkorhatár emelését jelenti. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a magyar viszonyokat figyelembe véve azonban át kellene gondolni az ötlet megvalósítását.
Szerző(k): Domokos LászlóA születéskor várható élettartam folyamatosan nőtt az elmúlt tíz évben az unióban, azonban a pandémia alatt a legtöbb tagállamban csökkent. Némelyik uniós országban a járvány miatt több mint két évvel kevesebb ideig élhetnek az emberek.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaAz előző évhez képest kis mértékben, 0,9 évvel csökkent, 81,3-ról 80,4 évre esett vissza 2020-ban a születéskor várható élettartam az Európai Unióban, a visszaesés összefügg a halálozási arány koronavírus-járvány miatt bekövetkezett hirtelen növekedésével - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat).
Szerző(k): Szász PéterMeghalt a világ legidősebb embereként elismert japán nő, Kane Tanaka, aki januárban töltötte be a 119. életévét.
Szerző(k): Szász PéterAz európai felnőtt lakosság 43 százalékának nincs önálló nyugdíj-megtakarítása, 62 százalékukat azonban érdekelnék a nyugdíjkiegészítés lehetőségei - derül ki az Allianz felméréséből.
Szerző(k): Herman BernadettNéhány évtizeden belül megfeleződhet Kína lakossága az elmúlt évtizedek kormányzati döntései és a pandémia miatt. A kínai kormány különféle intézkedésekkel próbálja gyermekvállalásra sarkallni a lakosságot, de ezek egyelőre nem indították be a baby boomot az országban.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaA magyar gazdaság előtt álló legfontosabb kihívások az orosz-ukrán háború, a járvány hatásai, az uniós források körüli viták, az illegális migráció és a demográfiai problémák - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI tudósítása szerint Az ösztönző állam - sikeres gazdasági újraindítás 2022 címmel szervezett konferencián kedden, Budapesten.
Szerző(k): Szepesi Anita