Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte 400 intézmény csaknem kétezer programja közül válogathatnak az érdeklődők - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNettó 800,6 millió forintból épít sportcsarnokot a Debreceni Labdarúgó Akadémia, a meglévő műfüves pályát "befedésével" - derül ki a közbeszerzési hatóság adatbázisába feltöltött összefoglalóból, amelyet az mfor.hu szúrt ki.
Szerző(k): Domokos LászlóÚj elektronikus parkolási fizetési rendszert vezettek be az országban elsőként Debrecenben – jelentette be a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón Barcsa Lajos, a város alpolgármestere.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz állam kész megvenni, Pákh Imre hajlandó eladni 10 millió euróért Munkácsy Mihály Golgotáját. Az ismert műgyűjtő lapunknak azt mondta, készséggel Gulyás Gergely kezébe csap, már csak az időpontról és a helyszínről kell egyeztetniük.
Szerző(k): EconomxAz első eredménye máris megvan az örökségvédelmi hatóság legújabb döntésének: Pákh Imre tulajdonos megint letakartatja Golgota című festményét, ezért Debrecen büszkesége, egyik legnagyobb idegenforgalmi vonzereje, a Munkácsy-trilógia nem lesz egyben látható.
Szerző(k): EconomxKilencvenhárom embert ítélt el csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt hétfőn, nem jogerősen a Debreceni Járásbíróság. Az ügy három vádlottjának közreműködésével 90 ember jutott hamis adatokkal 310 ezer és 800 ezer forint közötti hitelhez - közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaBörtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék pénteken, nem jogerősen három embert, akik az Európai Unió területén beszerzett cukrot általános forgalmi adó (áfa) nélkül hozták forgalomba Magyarországon - közölte Tatár Tímea, a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepít Debrecenbe a Wizz Air és hét új járatot indít a kelet-magyarországi városból - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan